ERDON Helyi hírek

2015.04.17. 10:02

Kiváló oktató

A Mol Románia és A Közösségért Alapítvány hatodik éve szervezi minden érdekelt számára a Mentor programot. 2015-ben Kolozsváron a Kaszinó épületében megfelelő keretek között adták ki ötödik alkalommal az igen értékes jutalmakat.

A Mol Románia és A Közösségért Alapítvány hatodik éve szervezi minden érdekelt számára a Mentor programot. 2015-ben Kolozsváron a Kaszinó épületében megfelelő keretek között adták ki ötödik alkalommal az igen értékes jutalmakat.A 10 díjazottat több mint 400 jelölésből választották ki. A gazdag és változatos műsor levezetésére a Transilvania Kolozsvár Filharmónia igazgatóját, Tabacu Mariust kérték fel. A zenei részt ez alkalommal a Concordia Vonósnégyes művészei szolgáltatták.

A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány ötödik alkalommal adta át a Mentor Díjakat tanároknak és edzőknek. A díjátadó Gála díszvendége Ivan Patzaichin, többszörös olimpiai bajnok volt, aki saját tapasztalata alapján az edzői munka elismerésének fontosságáról, jelentőségéről beszélt. Megállapítva, hogy a gyakorta háttérben dolgozó edzők, oktatók sikeres generációkat nevelnek, azonban munkájukat ritkán illeti megfelelő erkölcsi vagy anyagi elismerés.

A tíz díjazott mindegyike 8.000 lej pénzjutalomban részesült, és átvette a Mentor Trófeát, Ioan Nemțoi neves képzőművész alkotását.

Daradics Kinga, a MOL Románia ügyvezető igazgatója elmondta: „Az elmúlt öt évben a Mentor Díjjal ötven kiváló oktató munkásságát részesítették nyilvános elismerésben, és megteremtették annak lehetőségét, hogy a különböző közösségek jelölhessenek személyeket erre a kitüntetésre. Az eddigi díjazottak közös jellemvonása az odaadás és a lelkesedés. Olyan emberekről van szó, akik túllépik a hagyományos oktatói-nevelői szerepkört, és idejüket, tudásukat teljes odaadással és minden anyagi érdek nélkül arra fordítják, hogy a gyermekek életében maradandó értékeket teremtsenek.” A tíz díjazottat a Közösségért Alapítvány Kuratóriuma választotta ki a 2014. december végéig beérkezett 414 jelölés alapján, 202 jelölt közül. Ezúttal is, miként az előző években, a díjazottak közt van olyan, akit második alkalommal jelöltek. A jelöléseket a jövőben is meg lehet ismételni.

András Imre, a Közösségért Alapítvány ügyvezetője elmondta „A díjazottakat egyaránt jelölték egykori és jelenlegi tanítványok, fiatalok, valamint azok a közösségek, ahol tevékenykednek. A különlegesen szép jelölések tükrözik a fiatalok életpályáját meghatározó értékes mentor-tanítvány kapcsolatokat”

Mentor Díjasok

A 2014. évi Mentor Díjasok: Ceredeev Daniela Luminița, román nyelv- és irodalomtanár (Vatra Moldoviței). Dvorácsek Ágoston, fizikatanár (Nagyenyed). Jicman Ligia Letiția, tanár, sakkedző(Temesvár). Mangalagiu Geanina, kémiatanár (Jászvásár). Nistor Mircea, fizikatanár, (Vajdahunyad). Nistoroiu Viorica, zongoratanár (Bukarest). Nyiri Zoltán, festő, tanár (Szatmárnémeti). Pelok Mátyás, edző (Arad). Roșca Emilia, franciatanár (Kolozsvár). Székely Géza, képzőművész, tanár (Kolozsvár).

A jelenlevők a díjazottakról készült rövidfilmeket tekinthettek meg. A díjátadó ünnepségen a szervezők – A Közösségért Alapítvány és a MOL Románia – meghirdették a Mentor program hatodik kiírását. A korábbi évekhez hasonlóan a jelöléseket 2015. december. 31.-ig lehet benyújtani. A jelölési űrlap, a kiírás, valamint további részletek a www.molromania.ro és a www.pentrucomunitate.ro honlapokon.

Talán még annyit érdemesnek tarthatunk elmondani

a MOL Csoportról és a MOL Romániáról, hogy a MOL Románia a MOL Csoport tagja. A MOL Csoport Közép-Európa egyik jelentős kőolaj- és földgázipari nemzetközi vállalata. A MOL Csoport 40 országban fejti ki tevékenységét, Európában, a Közép-Keleten, Észak-Afrikában és a FÁK tagországaiban, világszinten több mint 29.000 alkalmazottat foglalkoztat. A Csoport 4 finomítót és 2 petrokémiai egységet üzemeltet egy Magyarországra, Szlovákiára, Horvátországra és Olaszországra kiterjedő ellátási lánc integrált irányításának keretében. A MOL Csoport ezen kívül több mint 1.700 töltőállomásból álló hálózatot működtet Közép- és Délkelet-Európában. Romániában a MOL 154 tagú töltőállomás-hálózattal rendelkezik, a nagykereskedelmi és a kenőanyag eladásban folyamatos növekedés jellemzi. A MOL belépett a földgázpiacra is, a MOL Energy Trade révén. A MOL Csoport koncessziós szerződést kötött az Országos Ásványkincs Hatósággal 3 kutatási blokkra Románia nyugati részén.

A Közösségért Alapítvány

A Közösségért Alapítvány non-profit szervezet, amelyet 2008-ban Kolozsváron hoztak létre azzal a céllal, hogy a tehetség, a szorgalom, a tudás, a szolidaritás, a közösségben rejlő értékek kibontakozhassanak, és hozzájáruljanak egy élhetőbb és humánusabb környezet kialakításához. Az Alapítvány céljait kulturális, oktatási, társadalmi, szabadidős, közösségi és sporttevékenységek szervezésének az elősegítésével, tehetséges gyerekek, és fiatalok támogatásával próbálja megvalósítani, de odafigyelni a beteg fiatalokra és gyerekekre, valamint az őket segítő szervezetekre is.

Csomafáy Ferenc

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!