ERDON Helyi hírek

2015.09.16. 12:18

Bővül az ügyintézési paletta

A szokásos ügyek mellett az úgynevezett hadigondozotti ellátásra jogosultak ügyeit is intézik ezentúl az RMDSZ-irodá(k)ban tartandó kihelyezett konzuli napokon.

A szokásos ügyek mellett az úgynevezett hadigondozotti ellátásra jogosultak ügyeit is intézik ezentúl az RMDSZ-irodá(k)ban tartandó kihelyezett konzuli napokon.

Szeptember 24-én, csütörtökön 11 órától a kolozsvári főkonzulátus munkatársai kihelyezett fogadóórát tartanak az RMDSZ érmihályfalvi irodájában. Ezúttal is lehetőség lesz útlevél- és honosítási kérelmek leadására, anyakönyvi iratok átvételére, anyakönyvezés és magyar igazolvány kérelmezésére, illetve utóbbi kiegészítésére. Előzetes ügyintézés minden esetben szükséges, hangsúlyozta Sütő Judit irodavezető, aki a kiemelte: a fentebb felsorolt, már szokásosnak nevezhető ügyintézés mellett ezúttal, illetve ezen túl az úgynevezett hadigondozotti ellátásra jogosultak ügyeit is intézik. Ehhez tudni kell, hogy a budapesti Országgyűlés elfogadta a hadigondozásról szóló 1994-es törvény módosítását, mely kibővíti a jogosultak körét. Utóbbiak körébe tartoznak a a második világháborúban elesett, eltűnt és hadifogságban elhunyt katonák és munkaszolgálatosok özvegyei és árvái,

illetve mindazoknak, akiknek férje, édesapja 1938. november 2. és 1945. május 9. között a volt magyar királyi honvédség és csendőrség kötelékében szolgált, függetlenül állományviszonyától és rendfokozatától, és attól, hogy a II. világháborút lezáró Párizsi Békeszerződés következtében más ország állampolgárává vált.

Csak magyar állampolgároknak

Nagyon fontos információ, hogy csak magyar állampolgársággal rendelkezőkre vonatkozik mindez. Sütő Judit hozzátette: vannak, akik már az állampolgárság elnyeréséhez is olyan iratokat mutattak fel, amelyek ebben az ügyben is szükségesek, tehát számukra egyszerűsödik az ügyintézés, amit egyébként minden érintettnek célszerű a kihelyezett konzuli napon elindítani, amikor az ügyintézők helybe jönnek. További előzetes információ kérhető az irodában (hétfőnként 13 és 18 óra között, keddtől péntekig 9 és 13 óra között), vagy a 0741-665961-es telefonszámon.

Rencz Csaba

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!