Bonchidától Kalotaszentkirályig – beszámoló egy pályázat kapcsán végzett tevékenységünkről

Kolozs megye – A kalotaszentkirályi Ady Endre Iskola VI. osztálya két másik osztállyal együtt szintén bekapcsolódott az RMDSZ által meghirdetett Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket című programba.

Nagyon nehéz volt a témaválasztás a számunkra, mivel olyan műemléket kellett találni, ami fenn van a műemlékek listáján. Úgy éreztük, adódott egy lehetőség, hogy tegyünk valamit a közösségünkért annak ellenére, hogy nincs a településünkön olyan műemlék, amit a szabályok szerint örökbe lehetne fogadni. Ezért született meg a döntés, hogy a Bonchidai Kastély örökbe fogadása kapcsán kiterjeszthetjük a tevékenységünket a Kalotaszentkirály-Zentelkén lévő volt Bánffy birtok és az itt élt Bánffy családok megismertetésére a közösséggel. A kettő közötti kapcsolódási pontot egy szerelmi történettel tettük még nyomatékosabbá.

Egy este Bánffy Miklóssal

Gyarmathi Zsigáné leírása szerint a Bonchidán élő Bánffy Ferencz beleszeret apja kertészének leányába. A történet nem teljes, csupán annyit tudunk, hogy az öreg Bánffynak nem az volt a legfőbb álma, hogy Pillichán főkertész legyen az apatársa. Bánffy Ferencz Bonchidáról ezért elbujdosott egy nagy erdőbe. Mivel ott remeteként élt, ez az erdő a Remete nevet viseli. Itt klastromot épített és abban élt élete végéig. Ezekre a kövekre évekkel később akadt rá Bánffy Ferencz öccsének ivadéka, Gróf Bánffy György nagyapja. A klastrom alapköveire barátságos, vidám, nyári lakott épített. A régi Remetéből Új-Remete lett. Ehhez a Remetelakhoz, ami Zentelke fölött épült, kellemes gyermekkori emlékek fűzik Bánffy Miklóst is. A történetnek még nincs vége, mert Bonchidán megtaláltak egy sírkövet, amire az van írva, hogy „Juditha Pillikán, Francisci Bánffy conjux”. Vagyis kettőjük szerelmét házasság követte. Mi ebből a szerelmi drámából, a legszebb részt emeltük ki, s a kettőjük esküvőjét igazi kalotaszegi főúri szokások szerint elevenítettük fel. Ennek a bemutatására került sor egy felolvasóest keretében, ahol találkozott a két kastély ura Bánffy Miklós személyében. Itt lehetőség volt arra, hogy megszólaljanak azok, akik ismerték őket a beszélgetés alatt, és elmondják élményeiket. Az előadás címe: „Egy estém Bánffy Miklóssal”.

Kettős munka

Vagyis mi kettős munkát végzünk. Egyrészt népszerűsítjük a bonchidai Bánffy kastélyt: iskolánkban, naptárral, története elmondásával, szülők iskoláján bemutatással stb. Kolozsváron, a korcsolyapályán, református kollégiumban szórólapokkal, meglátogattuk a kolozsvári Bánffy palotát, a Bánffyak síremlékét a házsongárdi temetőben, kirándulást szerveztünk felnőtteknek Bonchidára, Válaszútra, Gyaluba, hogy őket is bevonjuk ebbe a „szerelembe”.

A másik munkánk itt van, Kalotaszentkirályon. Felkerestük azt a bácsit, akinek a nagyszülei megvásárolták a Bánffy birtok egy részét és akinek a tulajdonában van egy pince, ami még az 1300-as évekből származik és a Bánffyiak is használták. Kitakarítottuk azt az épületet, ami régen Bánffy György gazdatisztjének háza volt, ez az, ami megmaradt a Bánffy birtokról. Ez az épület most ugyan az Ady Endre Kulturális Egyesület tulajdonában van, de mivel már régen nem szerveztek tevékenységeket ott, jól fogott a részünkről nyújtott segítség.

Mindezek mellett történeteket is gyűjtünk a grófi családról idős emberektől, akiknek a szülei ott dolgoztak a birtok területén. Nehéz kutatói munka ez. Szívesen emlékeznek ugyanis vissza a grófi családra, csak nem sokat tudnak róluk. Olyan időben éltek, amikor azt tanították az iskolában, hogy a nemesek kizsákmányolók, elnyomják a szegényeket, ezért a szüleik keveset meséltek róluk. Holott szívmelengető hallgatni ezeket a történeteket, mert kiderül, hogy emberségesen bántak az emberekkel. Olyan ez, mint egy kis sziget az emlékeikben, törli a különböző rendszerek okozta sebeket. Ők jól bántak a magyar emberrel, sőt a románnal is. Megfizették munkájukért, időnként megajándékozták őket, kiváltság volt náluk dolgozni. Ahogy mesélnek, úgy elevenedik fel egy kor és úgy tűnik ennyi idő után, hogy jó volt akkor élni. Holott, ismerve a történelmet, nehéz időket éltek.

Emlékeikről egy kis füzetecskét szeretnénk kiadni, nem csak ezért, hogy ezáltal bővüljön a történelmi ismeretünk, hanem hogy Kalotaszeg népe érezze magát megtisztelve, hogy otthona ilyen emberek otthona is lehetett.

A pályázatba való bekapcsolódáskor csak a hatalmas munka terhe nehezedett ránk és motivált a nyeremény. Most a vége felé a munka már kihívás és a motiváció, hogy jó munkát végezzünk, nem a zsűrinek, hanem mindazoknak, akiknek feltártuk a céljaink, és akik segítettek ebben.

Tisztelettel Kovács Erzsébet osztályfőnök és a VI. osztály Örökbefogadó Csapata