Eltemették Bálintfy Béla atyát

Hétfő délben a várad-velencei katolikus templomban szentmisét mutattak be misét a múlt héten elhunyt Bálintfy Béla tb. esperes lelki üdvéért, majd a püspöki temetőben helyezték örök nyugalomra.

Bevezetőjében Exc. Böcskei László megyés püspök arra hívta fel a figyelmet: egy elhunyt lelkipásztor koporsójánál mindig eszünkbe juthat, hogy a papoknak az életük folyamán sokszor sokfajta élményben, átélésben van részük. Ugyanakkor akik lelkipásztori feladatra vállalkoztak, Isten és ember szolgálatára szánták létüket, sokszor egyedül maradnak az Úrral, az ő jelenlétében feltárulkoznak, kérik a tanácsát, vigasztalását, bátorítását. Amikor egy lelkipásztor földi élete véget ér, tulajdonképpen ugyanez történik, hiszen emberként az Úr színe elé járul számadásra, mi pedig azért imádkozunk, hogy Istennél meghallgatásra, irgalomra és befogadásra találjon, a jó pásztor jutalmazza meg a szolgáját mindazért, amit korábban az ő nevében tett, bocsássa meg esetleges mulasztásait, és sorolja a kiválasztottjai közé.

A hit ajándéka

Az evangéliumi részlet Szent Máté könyvéből szólt. Beszében Mons. Fodor József általános helynök arról beszélt: gyakran elhangzó frázis, hogy egy pap csak az oltárnál pap, máskülönben olyan ember, mint bárki más. Ebből azonban csak annyi igaz, hogy a papok is természetesen gyarló, halandó emberek, de nekik mégis felül kell emelkedniük az átlag embereken, mindenhol és mindig Krisztus tanítványaként, követőjeként kell viselkedjenek. Így tett a 84 éve, 1932. december 5-én, egy Nagykároly melletti kis településen, Magyarcsaholyon született Bálintfy Béla is. Szegény családból származott, mégis minden földi kincsnél drágábbat, a hit ajándékát vihette magával a családi házból. Nagykárolyban a piaristáknál tanult, majd a váradi Premontrei Főgimnáziumban érettségizett. A kolozsvári Bolyai Egyetemen kezdte felsőfokú tanulmányait matematika-fizika szakon, de egy év elteltével átment a gyulafehérvári teológiára. Szinte napra pontosan 52 éve, 1964. június 29-én szentelte őt pappá Isten szolgája Márton Áron. Nehéz idők következtek a számára, hiszen hiába lett kinevezve káplánnak a váradi Székesegyházba, nem kapott letelepedési engedélyt és lakást se. Köröstarjánba került, majd Hegyköztóttelekre és Szalacsra. 1996-ban a nyugdíjazását követően a várad-velencei plébánián kisegítőként szolgált, az utóbbi hónapokban pedig, betegségére való tekintettel, a Szent Márton Öregotthonban ápolták. Volt tehát napsütés és zivatar egyaránt az életében, mégis mindvégig kitartott a hite mellett.

Ciucur Losonczi Antonius