Szacsvay Imre mártírjegyzőre emlékeztek

Kedden délután az RMDSZ Bihar megyei szervezete közösen emlékezett Szacsvay Imre mártírjegyzőre halálának 168. évfordulóján, a róla elnevezett iskolával és a történelmi egyházakkal.

A Szacsvay-szobornál megjelenteket Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke köszöntötte, majd rövid műsort adtak a Szacsvay Imre Általános Iskola Vincze Melinda és Kiss Tünde tanárnők által felkészített diákjai.

Beszédében Botházy Nándor, az RMDSZ Nagyvárad városi szervezetének ügyvezető elnöke hangsúlyozta: szép hagyomány mostanság a magyarság életében, hogy évente megemlékezünk nemzetünk hőseiről és azok dicső tetteiről. Hála Istennek tehetjük, nem úgy mint egykoron, alig pár évtizeddel ezelőtt, amikor már csak a nagyjaink előtti tisztelgés kósza gondolatát is gyülekezési szándéknak, rendszer ellenes lázításnak és hazaárulásnak minősítették, illetve büntették.

Ezután fellapozva Szacsvay Imre életének idézőjeles regényét, megemlített egy-két fontosabb adatot, történést az életéből, munkásságából.

Helyt álltunk

Összegezve kicsit gondolatait, arra a következtetésre jutott: mindhárom októberi megemlékezési helyszín, mind a három történelmi esemény, vagyis Nagysándor József, a Szent László-hidat védő katonák és Szacsvay Imre élete is egy biztos történelmi tényt támaszt alá, éspedig azt, hogy mi nagyváradiak ott voltunk, a nemzet számíthatott ránk, amikor a magyarságnak szüksége volt hősökre. Helyt álltunk az igazán nehéz időkben, nem csüggedtünk, és nem futamodtunk meg. Ránk, váradiakra számíthatott a haza, és büszkék lehetünk a történelmünkre, mert dicsőségét generációk hirdetik.

[embed]]

De vajon hogy állunk a jelennel? -tette fel a kérdést. Miként és hogyan próbálunk felnőni, mi egyszerű lakosai ezen urbisnak, az említett elődök tetteihez? Melyik az az általunk meglendített lapátcsapás, amivel nemzetünk hajója előbbre jut? Mit teszünk mi a hétköznapokban, hogy közösségünk erősödjön? Elég-e ez, és tehetnénk-e többet? Úgy fogalmazott: napjainkban természetesen senki nem várja el, hogy életünket és boldogulásunkat adjuk a célért, „de hiszem, ha minden egyes váradi lakos hozzáteszi azt a kis erőfeszítést, amit munkája, ereje és ideje enged, akkor a közösségünk hajója újra lendületet és erőt kaphat, és elsőnek futhat be a képzeletbeli célvonalba.” És ha így lesz, akkor mi is sikeresek tudunk majd lenni, és legalább olyan örökséget tudunk majd utódainkra hagyni, mint amilyet nagy elődeink ránk- tette hozzá.

A rendezvény koszorúzással és főhajtással ért véget, díszőrséget álltak a szentjobbi huszárok.

Ciucur Losonczi Antonius