ERDON Országos hírek

2008.05.14. 11:36

A veszélyes divatőrület újabb áldozata

<p>Romániában is egyre elterjedtebb az „Emo” divatőrület, mely világszerte fertőzi a tinédzser korú fiatalokat öngyilkos hajlamot ébresztve bennük. Bukarestben a héten egy 12 éves gyerek vetette le magát a tizedik emeletről az édesanyja szeme láttára, mert az nem értette meg őt.</p>

Az eset hétfő délután történt, a bukaresti Pantelimon sugárúton. A kislány aznap nem ment az iskolába, s az ablakban várta édesanyját, aki a munkából érkezett. Megvárta míg az belép a lépcsőházba, ezt az időpontot találta a legmegfelelőbbnek az ugráshoz. Az anya sokkos állapotba került lánya összeroncsolódott testét látva. A hatodik osztályos tanuló búcsúlevelet is hagyott hátra, melyben bocsánatot kért az anyjától, írván, hogy tudja, hogy csak egy teher számára, ezért megteszi azt, amit meg kell tennie. Osztálytársai elmondása szerint a lány nem tudta elviselni az anyjával való rossz kapcsolatát, de szerelmi bánat is gyötörte, hiszen az elmúlt hetekben három szakításon is túlesett. Barátja nem értehette meg őt, mert nem volt emós – állították az osztálytársak.

Nagy Brittaniában múlt héten egy 13 éves kislány, alig két héttel emóvá válása után egy nyakkendővel vetett véget életének. Ezt megelőzően annak bizonyítására, hogy ő igazi emós felvágta ereit, így fogadtatva el magát emós barátai körében. A pszichológúsok egyetértenek abban, hogy a gyerekek számára veszélyes irányzat ez, de sok esetben a szülők és a tanárok is felelősek az emós fiatalok antiszocialitása miatt. Az általuk hallgatott depresszív zene, a fekete színű, minél extrémebb öltözék, feketére festett szemek és az emósok egyébb megkülönböztetői jelei a pszichológusok szerint a tinédzserkori lázadás kellékei, de ugyanakkor egyfajta segélykiálltás is melyre oda kell figyelni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!