Bulvár-celeb

2023.02.07. 14:00

Nem sokon múlt: a halál torkából menekült meg Vincze Lilla

Az énekesnő imád repülni, de emiatt már bajba is sodorta magát.

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Szállj velem, Júlia nem akar a földön járni – a Napoleon Boulevard slágerei nem véletlenül szólnak a repülésről. Vincze Lilla  elárulta a Borsnak, hogy gyerekkora óta szenvedélye a repülés, és még az sem szegte kedvét, hogy egyszer igencsak veszélyes helyzetbe keveredett a magasban.

"Siófoki, balatoni lány vagyok, és mellettünk volt a Kiliti reptér. Az édesapám és testvérem is imádott vitorlázórepülni, gyakran kijártunk. Később persze én is kipróbáltam – kezdte Lilla, aki azonnal a repülés szerelmese lett, de minden olyan tevékenységet imád, ami valahogy a szabadság érzéséhez kapcsolódik.

A vakmerő énekesnővel később az is megesett, hogy egy repülőből kiugorva, ejtőernyővel érkezett a színpadra, ami roppant látványos belépő. Lilla elárulta, hogy került már veszélyes helyzetbe, ami után keze, lába remegett, de a lélekjelenlétének és a szerencsének köszönhetően megúszta egy kisebb ijedtséggel.

"1993-ban az akkori mesteremmel  közel 4000 méteres magasságból ugrottunk ki egy óriás hőlégballonból. Ilyenkor Őcsény arról híres, hogy nemzetközi hőlégballon találkozó van, nemzetközi versenyekkel. Akikkel voltam, kitalálták, hogy egy ilyen óriásballonból vessük ki magunkat. 

Tandem ejtőernyős ugrás volt a cél. Hát igencsak kalandosan sikerült, de szerencsére most itt állok veled szemben. Filmezni is akartam közben, de szétszakadt a két ballon, engem meg elsodort a szél. Valóban nem volt veszélytelen a kísérlet, de az élményt nem veheti el tőlem senki. 

Egy csoda volt. A repülés, a szárnyalás pedig végigkíséri az életemet a dalaimban is" – mondta mosolyogva Vincze Lilla.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!