Bulvár-celeb

2024.08.09. 08:50

Ezt mondta a végrendeletéről Boros Lajos

Boros Lajos, a magyar rádiózás egyik legendája 78 évesen halt meg.

Fotó: Végh István / Bors

Hosszan tartó betegség után meghalt Boros Lajos gitáros-énekes, műsorvezető, a magyarországi reggeli rádiózás úttörője, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje címmel kitüntetett művész, a hírt családja tudatta az MTI-vel.

A 78 éves műsorvezető még 2019-ben árulta el, hogy nem szándékozik végrendeletet írni, ugyanis azt szerette volna, hogy családja döntse el, mit szeretnének majd kezdeni a hagyatékával.

Nem írtam eddig, és szerintem soha nem is fogok végrendeletet írni. Miért döntsem én el, hogy a halálom után milyen kötelezettséget, terhet vagy gondot kapjanak a nyakukba a szeretteim? Eléggé felnőttnek érzem a feleségemet és a fiaimat arra a feladatra, hogy majd ők eldöntsék, mihez kezdenek a hagyatékommal. Nem akarok egy papírt írni, aminek aztán egyes szavaiba vagy mondataiba ügyvédek kössenek bele…

– mondta akkor.

Boros Lajos több mint öt évvel ezelőtt, egy műtétet követően öt hétre kómába esett. A rádiós delíriumban volt azalatt az öt hét alatt, ez gyakori állapot a 65 év felettieknél, akiknél mélyaltatást végeznek műtét előtt. A szívműtét alatt leállítják a szívet, mesterségesen keringetik a vért, és ilyenkor előfordul, hogy az agy túl kevés oxigénhez jut, így beáll a kómás állapot. Akkor volt olyan pillanat, amikor kevés esély volt a túlélésre.

A Story.hu információi szerint a műsorvezető egy ideje már kórházban volt, a családtagjait pedig felkészítették az orvosok, hogy nincs visszaút. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!