Krimi

2024.07.30. 13:45

Szörnyű baleset: három ember halt meg egy balesetben az autópályán

Egy kocsi vezetője nem tartotta be a követési távolságot az M3-as sztrádán, ezért az előtte haladó autónak ütközött, majd az árokba csapódott. A kocsiban utazó három ember meghalt.

Forrás: police.hu

Baleset történt az M3-as autópálya Budapest irányába vezető oldalán a 133. kilométerszelvénynél kedden délelőtt. Mezőkeresztes közelében lezárták a sztráda Budapest felé vezető oldalát – írja a boon.hu.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság azt írta, hogy az egyik jármű az árokba sodródott. A mezőkövesdi hivatásos tűzoltók áramtalanították a gépkocsikat. A műszaki mentésben a mezőcsáti hivatásos tűzoltók is részt vesznek. Mentőhelikopter is érkezett a baleset helyszínére, ahol teljes szélességében lezárták az érintett sztrádaoldal mindkét sávját – írták.

Három személy vesztette életét az M3-as autópályán

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2024. július 30-án 11 óra 30 perckor az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében – Budapest irányában – egy személygépkocsi vezetője nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó személygépkocsi mögött, és azt utolérve nekiütközött, majd az árokba sodródva a benne utazó három személy a helyszínen életét veszítette – közölte a rendőrség.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában