Irodalom

2022.09.28. 16:00

Ezekkel készül a könyvfesztiválra a Petőfi Kulturális Ügynökség

Információs standdal és öt programmal készül a csütörtökön kezdődő 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ).

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Az ügynökség legfrissebb könyvekkel, kiállítással és beszélgetésekkel várja az érdeklődőket az október 3-ig tartó fesztiválon – tájékoztatta a PKÜ az MTI-t szerdán.

Bemutatják a kortárs világirodalmi versválogatás-sorozatban megjelent kolumbiai és észak-amerikai versantológiákat. A Mint a vigyázó istenek arca című kortárs kolumbiai költők antológiájáról pénteken tartanak beszélgetést Halmosi Sándor közreműködésével a Kner Imre teremben.

A Nem lövöm fejbe magam című kortárs amerikai költők antológiájának szombati bemutatóján Sirokai Mátyás a kötet három fordítójával, Ferencz Mónikával, Gerevich Andrással és Závada Péterrel beszélget az Európa Pont előadóteremében.

Futaki Attila képregényrajzolót Szép Eszter képregénykutató, kritikus kérdezi majd Alexis Nolent (Matz), nemzetközi hírű francia forgatókönyvíróval készített A kivarrt című közös művéről a Kner Imre teremben. A kötet Franciaországban több mint tizenötezer példányban kelt el.

Bölcső a hegyek között címmel Tamási Áron születésének 125. évfordulója alkalmából szabadtéri kiállítás is nyílik a könyvfesztiválon. A sokállomásos erdélyi turné után Budapestre visszatérő tárlatot Juhász Anna irodalmár nyitja meg, aki szombat délelőtt tárlatvezetéssel és játékkal is várja az érdeklődőket.  

Katharina Loix van Hooff, az egyik legnagyobb presztízsű francia kiadó, a Gallimard korábbi nemzetközi szerkesztője mesterkurzuson mutatja be pénteken a Les Argonautes elnevezésű programját a Francia Intézetben, ahova magyar kiadói szakembereket és szerkesztőket várnak.

A nyilvános rendezvények mellett három szakmai programot is szervez a PKÜ. A magyar irodalom külföldi népszerűsítését és a kétoldalú kulturális diplomáciai kapcsolatok erősítését szolgáló rendezvények mindegyike zárt körben zajlik Budapest különböző helyszínein. A külföldi vendégek Pál Dániel Levente szakmai igazgató meghívására Lengyelországból, Szlovákiából, Csehországból, Törökországból és Franciaországból érkeznek. 

A V4-es országok kulturális-irodalmi intézményeinek és fordítástámogatási programjainak vezetőivel elsősorban a közép-európai irodalmak külföldi bemutatásának módjairól és szorosabb együttműködési lehetőségekről tartanak megbeszéléseket.

A 2024-es törökországi magyar évad előkészítéseként török kiadókból, irodalmi ügynökségekből és műfordítókból álló delegációval úgynevezett kiadói fellowship programot tartanak, amelynek célja, hogy a török képviselők jobban megismerjék a hazai kulturális és irodalmi életet, és ezzel növeljék a magyar irodalmi alkotások török nyelvű fordításainak és kiadásainak számát. A PKÜ számos szakmai megbeszélést szervezett a török küldöttség és olyan magyar kiadók között, mint a Magvető, a Scolar, a Central Médiacsoport, a Libri vagy a Pagony – áll a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!