8 órája
Poétikon: szeretnénk visszafordítani mindent (videó)
A Magyar Nemzet Videa-csatornáján elérhető műsor e heti vendégei Gere Nóra Éva és Farkas Gábor voltak. A meghívottakkal legújabb versesköteteikről, a felfogható végtelentől, tengerversekről és József Attiláról beszélgetett a Poétikon a műsorvezetője, Viola Szandra.
Viola Szandra, a Poétikon műsorvezetője
Forrás: Képernyőfotó/Poétikon
A Poétikon legújabb epizódjában Gere Nóra Éva Repedések című könyvéről, valamint Farkas Gábor A tenger végén a szél visszafordul című kötetéről szólva Viola Szandra azzal a felismeréssel indította a beszélgetést, hogy mindkét kötetben jelen van a tenger motívuma.
Forrás: Poétikon/adásfotó
„Azon szoktam gondolkozni, hogy a végtelenhez mióta állunk úgy hozzá, hogy az emberi elme számára nem fölfogható jelenség. És aztán eszembe jutott mondjuk a népmeséink világa, ahol a világnak is van vége. Számomra A tenger végén a szél visszafordul cím ezt a felfogást idézi. Ebben a kötetben a tenger az végül is végtelen vagy véges? – kérdezte a műsorvezető.
Állandó időhiányban vagyunk, mi, halandó emberek, és tulajdonképpen szeretnénk visszafordítani mindent, elölről kezdeni mindent, mert ezen a földön ugye megszületünk, itt vagyunk, és aztán el is megyünk. Tehát ezeket a paradox szimbólumokat járja körbe, egy kicsit a kötet is, a cím is
– adta meg a cím magyarázatát Farkas Gábor.
Ezután a műsorvezető Gere Nóra Évát kérdezte a tengerszimbolikáról, valamint személyes tenger-élményeiről is faggatta a költőt.
A kötet záróversében eljutok oda, hogy megbékélt, csendes, meditatív állapotban jelenik meg a tenger, de az összes többi esetben ez a feldúltságnak, valamilyen tragédiának, valami készülő veszélynek a szimbóluma. Tehát én amúgy nagyon szeretek tengerpartra járni, és nagyon szeretem a vizet, mint elemet, talán azért, mert annyiféle érzelem megjelenik egy víztükrön, vagy annyiféle tud lenni, hogy így be is fogad, ápol is, meg is tudsz benne bízni. Aztán lebegsz a víz felszínén, de közben egy óvatlan pillanatban csak belefulladsz egy másodperc alatt
– mesélt Gere Nóra Éva arról, hogy miért a háborgó, viharos tenger képe a gyakoribb írásaiban.
„Mi volt a versekben az az egész, ami aztán repedezetté vált, megbomlott, mi volt ez az ős Egy, ez az ősegész, ami aztán repedésekkel tarkítottá vált?” – kérdezett rá a kötetszervező erő sajátságaira Viola Szandra.
A Repedések cím onnan jött, hogy az élet egy folyamatos vesztés, az embereket elveszítettem, meghaltak, szakítottunk, eltűntek az életemből, meg az önmagam keresése, és így a felnövés is ilyesmi, amikor szembesülsz, hogy meg kell állnod a saját lábadon, elköltöztél egy másik országba, másik nyelven beszélsz
– adta meg a választ Gere Nóra Éva.
„Ebből a szempontból mondjuk a gyerekkor az, ami még egésznek tűnik” – állapította meg a műsorvezető.
Forrás: Poétikon/adásfotó
Ezután Farkas Gábor szonettkoszorúkból álló kötetéről esett szó.
„Lehet-e József Attila megidézése nélkül szonettkoszorút írni, úgy látom, hogy nem, hiszen konkrét idézetek is megjelennek, dőlt betűvel szedve a versekben, József Attilától származóak is” – jegyezte meg a műsorvezető.
Ez egyfajta intertextuális jellemző, amely a posztmodern irodalom óta jelen van a költészetben. Tehát azt gondolom, hogy ez akkora újdonságot nem jelent, odaillő gondolatnak érzek egy-egy versben egy-egy ilyen idézett szövegrészletet, és természetesen akkor dőlt betűvel szedem, egyfajta vendégszövegként teszem a verseimbe. Egyébként érdekes újdonság, hogy most dolgozom egy József Attilát még inkább megidéző, szonettkoszorúkba ékelt drámán. Ez egy színmű lesz, ami dokumentumszövegekre épül és szonettkoszorúkat tartalmaz, de ez még a jövő
– mesélt József Attilához fűződő viszonyáról és terveiről Farkas Gábor.
A könyv különlegessége, hogy a versek mellett egy betegség, a cisztás fibrózis leírása is szerepel. A betegséggel való küzdelem élménye szintén megjelenik A tenger végén a szél visszafordul című verseskötetben.
A teljes beszélgetés az alábbi linken nézhető meg:
