súlyemelés

2020.01.06. 09:47

Az ARD dokumentumfilmjében vádolják Aján Tamást

Súlyos vádakat fogalmazott meg dokumentumfilmjében a német közszolgálati televíziós csatorna, amely szerint korrupciós ügyek miatt indulhat büntetőeljárás a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnökével szemben.

Almati, 2014. november 8. Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelõ Szövetség (IWF) elnöke sajtóértekezletet tart a kazahsztáni súlyemelõ-világbajnokságon Almatiban 2014. november 8-án. (MTI/EPA/Igor Kovalenko)

Forrás: MTI / EPA

Fotó: Igor Kovalenko

Az ARD dokumentumokra hivatkozva arról számolt be, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával. Eszerint a 2008 és 2017 között olimpián és világbajnokságon érmes súlyemelők csaknem felét nem ellenőrizték a felkészülési időszakban, edzőtáborban.

„Nem voltak doppingellenőrzések, mert tudták, hogy azok pozitív eredményt hoztak volna”

- nyilatkozott Lydia Valentin. A spanyol versenyző úgy lett a 2012-es játékok aranyérmese 75 kilogrammban, hogy utólagos ellenőrzésen az első három helyezettet diszkvalifikálták.

Az ARD szerint az IWF a Magyar Doppingellenes Csoportot (MACS) bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel. Kivétel ez alól a 2015-ös houstoni világbajnokság volt, ahol a német tv-csatorna szerint Aján Tamás tiltakozása ellenére az amerikai doppingellenes ügynökség vette le a doppingmintákat és ez 24 lebukáshoz vezetett.

A pénzügyi szabálytalanságokról a Német Súlyemelő Szövetség elnöke, Christian Baumgartner és Antonio Urso, az Európai Súlyemelő Szövetség olasz elnöke beszél a műsorban. Mindketten vesztesek voltak az IWF 2017-es, thaiföldi kongresszusán, amelyen Ajánt – Ursót megelőzve – ismét elnöknek választották, Baumgartner pedig kikerült a szervezet végrehajtó bizottságából.

Baumgartner szerint Aján Tamás évtizedek során felépített egy rendszert, amely lehetővé tette a doppingolás eltitkolását. A 80 éves magyar sportdiplomata 1976 és 2000 között főtitkára volt az IWF-nek, azóta pedig az elnöke.

„A korrupció kultúráját valósította meg”

- mondta Baumgartner.

Az ARD beszámolt két svájci bankszámláról, amelyre 1992-től 23 millió dollár érkezett, ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében – Urso évek óta állítja, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB) érkező pénz egy része itt landolt. Az olasz sportvezető szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett, és 5,5 millió dollár sorsa tisztázatlan. Reakcióként bejátszottak egy 2009-es hangfelvételt, amelyen Aján Tamás azt mondja, ez az összeg a szövetség biztonsági tartaléka. Urso azt is elmondta, hogy írásban jelezte aggályait a NOB-nak, de csak azt a választ kapta, hogy ez „belső probléma”.

A televíziós csatorna által felkért szakértő, Mark Pieth svájci büntetőjogász úgy értékeli, hogy három bűncselekmény gyanúja merülhet fel: okirat-hamisítás, hűtlen kezelés és sikkasztás.

„Amit láttam, az számomra nagyon-nagyon pimasznak tűnik. Pimaszabbnak, mint amit korábban a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél láttam”

- fogalmazott Pieth, aki a FIFA-nál kirobbant korrupciós botrány után egy ideig a szervezet reformbizottságát vezette.

Az ARD-nek nyilatkozott Rattikan Gulnoi, a 2012-es londoni olimpia bronzérmese is. A thaiföldi súlyemelő azt állította, hogy 18 éves kora óta tiltott teljesítményfokozókat kapott. Hozzátette, országában 13 esztendős koruk után doppingolják a súlyemelőket.

Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz portál szerint a „Titkos dopping – az emelők ura” című filmben megszólalt a moldovai csapat orvosa is, akinek szavait titokban rögzítették, és aki azt állítja, hogy

egy negatív doppingtesztet országon belül 55 euróért, nemzetközi szinten pedig 180 euróért lehet venni.

Dorin Balmus azt mondta, hogy amikor az ő versenyzőiket ellenőrizte a MACS, „hasonmások” adtak vizeletmintát a sportolók helyett, az ellenőröket pedig lefizették, hogy „ne vizsgálják túl közelről az útleveleket”.

Az insidethegames az ARD dokumentumfilmjének bemutatása után az elhangzottakkal kapcsolatban négy kérdést tett fel az IWF-nek, ezekre azt a választ kapta, hogy „az IWF jelenleg fordítja és vizsgálja a tv-műsort, és különösen aggódik amiatt, amit a fiatal sportolók állítólagos szisztematikus doppingolásáról állítanak”.

„A 2008-ig visszanyúló számos nyilvánvaló hazugság, megalapozatlan állítás és bizonyítatlan pletyka mellett úgy tűnik, friss információk is elhangzottak a műsorban, amelyek segíthetik az IWF azon törekvését, hogy népszerűsítse a tiszta súlyemelést és megvédje a tiszta sportot” – áll a szervezet közleményében.

Az IWF azt ígéri, a lehető leghamarabb megvizsgálja a filmben elhangzottakat, és kérte a műsor leírását, valamint az annak alapjául szolgáló anyagokat.

„Az IWF nagyon komolyan veszi ezeket a vádakat, és ha szükséges, független segítséget is igénybe vesz majd az ügy kivizsgálására” – írta a szövetség.

Forrás: MTI

Borítókép: Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában