„Talán egy kicsit nemesedtünk keresztény erényeinkben az elmúlt időszakban”

Ciucur Losonczi Antonius

Böcskei László megyés püspök szerint az új egyházi év kezdetén nemcsak hogy lehet, hanem jó is boldog új évet kívánni, kifejezni azt, hogy mi a jövőbe tekintünk, reménnyel tervezzük következő lépéseinket, és így akarunk tovább haladni. Valamiféleképpen ugyanis mindannyian átéljük azt, hogy az életünkben vannak különféle szakaszok. A hitéletünkben próbáljuk úgyszintén egy meghatározott rend szerint szemlélni megváltásunknak a főbb eseményeit. Ezt évente megismételjük azért, hogy minél mélyebben behatoljunk Isten titkaiba. Ezért tehát egy új liturgikus év kezdetén helyes boldog új évet kívánni, és ezáltal kifejezni azt, hogy a keresztény ember örömére legyen az, hogy meghívást kapott végigjárni a megváltásnak, Isten keresésének és megtalálásának az útját.

Arról is beszélt a főpásztor: a keresztények is szembesülnek az élet különféle realitásaival, mert ez alól senki sem kivétel. Ilyen szempontból a vallásos, hívő emberek sem élték meg mindig könnyen az elmúlt hónapok történéseit. Sokszor ugyanis mi ahhoz igazodunk, amit annyira természetesnek veszünk a mindennapi életünkben, és nem is gondolunk arra, hogy mindaz, amink van, amit tehetünk, ami rendelkezésünkre áll, és amit megvalósíthatunk, az nem elsősorban a mi érdemünk, hanem Isten ajándéka. Könnyen elfelejtjük azt, hogy az idősebb korosztály átélt a mostaninál nehezebb időket is, amikor volt üldözés, háború, deportálás. Ember- és életet próbáló viszonyok közepette kellett megmaradni és újrakezdeni. Főleg a mai fiatalabb korosztály víziójához nemigen illik ez, mert nehezen tudják elképzelni, hogy mi a valódi nélkülözés, vagy a szabadság korlátozása. Megijedve szembesültünk tehát az élet realitásaival, melyhez azonban hozzátartoznak olyasfajta megpróbáltatások is, melyeket lassan már egy éve átszenvedünk, nemcsak szűkebb közösségeinkben, hanem az egész országban és világban is. Ha csak ennél ragadunk le, és csak azt látjuk, hogy valami nem úgy alakult, ahogyan elképzeltük, törékenyek vagyunk, és alig számítunk valaminek a mi elképzelt mindenhatóságunk ellenére, akkor tényleg kijelenthetjük, hogy ez egy elveszített idő számunkra. Azonban ha komolyabban próbáljuk szemlélni azt, hogy mi is a mi életünk, hogyan bontakozik és alakul ez ki, akkor azt kell látnunk, hogy: igen, lehetnek nehezebb időszakok, jöhetnek megpróbáltatások, és bekövetkezhet az is, amire nem számítottunk, vagy amit nem képzeltünk el, de mindez nem állítja meg az életünk, mert továbbra is létezünk, és nekünk meg kell keresnünk azt a támpontot, amelyre hagyatkozva talpon tudunk maradni, és tovább tudunk tekinteni a jövőnk felé. Hiszen átrendeződött ugyan az életünk, de még egyetlen emberben sem szűnt meg a közösség utáni vágy, mindenkiben ott van a tenni akarás, és átérzi, hogy mit jelent számára a másik ember, a templom, az imádság, a kultúra, a szolgáltatások, melyekben részesülünk. És ameddig működnek ezek a belső igények, addig a nehézségek közepette is azt tapasztalhatjuk, hogy van folytatás. Nem kell tehát leragadnunk a kellemetlenségeknél, hanem tovább kell lépnünk. És ha így közelítjük meg a helyzetünket, akkor téves lenne egy elpazarolt időről beszélni, inkább azt kéne mondani, hogy sok, általunk tervezett lehetőséget ugyan nem tudtunk kihasználni, nem úgy alakult ez az időszak, ahogy szerettük volna, nehezebben tudtunk kibontakozni, de továbbra is egy személyiséget jelentünk, egy közösséghez tartozunk. És mennünk kell tovább, mert ebben a rendkívüli helyzetben is rendkívüli küldetésünk, feladatunk van ebben a világban, és ennek meg kell akarnunk felelni ott, ahová a Jóisten helyezett bennünket – hangsúlyozta Böcskei László.

Azt is fontosnak találta kiemelni a megyés püspök: azt a kis időt, amit egymással tölthetünk – mert most erre is ügyelnünk kell – próbáljuk arra használni, hogy bátorítsuk egymást, reményt közvetítsünk inkább, és nem félelmet. Próbáljuk megragadni azt, amit a nehézségek ellenére sikerült megvalósítanunk, gondoljunk arra, hogy ezekben felfedezhettünk talán olyan „dimenziókat”, melyekre eddig nem figyeltünk fel, például a személyes imaéletünkben. Jó példa volt a szolidaritás megnyilvánulása is, vagy a szabadtéri szentmisék esetében a klasszikustól eltérő találkozás, amikor mindenki érezhette, hogy jó együtt lenni ilyen formában is, még akkor is, ha sokszor esett az eső és fújt a szél. Szép emlékek a szabadtéri koncertek is, együttműködésben a filharmóniával. Megtapasztalhattuk ugyanakkor azt is, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk, és mennyire fontos az egymásra való figyelés, és a jövőben talán erről sem feledkezünk meg. Talán egy kicsit nemesedtünk a keresztény erényeinkben és rájöttünk arra, hogy ezekről nem csak beszélnünk kell, hanem gyakorolnunk is kell őket. És innen már csak egy lépés a felelősségvállalás: leleményességgel meg kell találjuk a módját annak, hogy lelkileg közelebb kerüljünk egymáshoz, és erre is egy kicsit megtanított bennünket ez az időszak. És még arra is, hogy sokat számítanak a kis gesztusok, és lehet szerényebben is élni, lemondani tudatosan bizonyos dolgokról, mert lehet, hogy körülöttünk valakik nagyobb szenvedéseknek vannak kitéve nálunk. Szomorkodhatunk amiatt, hogy átértékelődtek a kapcsolataink és sok esemény elmaradt az idén, de közben azt kell keresnünk, hogy meglegyen az az igazi forrás, amiből táplálkozni tudunk. Nincs tehát fölösleges idő a mi életünkben, mert azt átválthatjuk értékes idővé, találkozássá, élménnyé a Jézussal való közösség megélésében. „Az eddigi alapélményekből merítve keressünk lehetőségeket arra, hogy a körülményekhez igazodva megmentsük karácsony titkát, hangulatát és üzenetét a mostani időkben és veszélyek közepette is, és idén is meglepjen bennünket Jézus születésének örömhíre” – tanácsolta az egyházmegye főpásztora.