Közeledik a tavasz! Váradon is előbújtak a medvék

Pikó Stefánia

A néphagyomány szerint, ha február másodikán a medve felébred a téli álmából, kijön a barlangjából és meglátja a saját árnyékát, akkor visszabújik és tovább alszik, ami azt jelenti, hogy hosszú lesz még a tél. Ha pedig nincs napos idő, és nem látja meg az árnyékát, akkor az azt jelenti, hogy elmúlóban van a hideg évszak, és közeledik a tavasz. „Ez a nagyon szép néphagyomány elsősorban a hegyvidéken él, ahol medvével találkozhat a magyar ember, de a hiedelmet mi is ismerjük, itt, az alföldön” – tette hozzá dr. Magyari Sára egyetemi docens, néprajzkutató.

Nem úgy kell mindezt elképzelni, hogy ilyenkor az emberek a medvebarlangokat lesték, hiszen a régi ember harmóniában élt a természettel, nagyon sok foglalkozás kint zajlott a szabad ég alatt, és ha megnézzük, főleg Székelyföldön manapság is gyakran előfordul, hogy a medve bemerészkedik a városba – ugyanígy régen is előfordult, hogy bemerészkedett a hegyvidéki falvakba. Az emberek tehát nem lesték, hanem könnyen észrevehették, megláthatták őket, mert nagyon sok időt töltöttek a természetben. „Ezek a megfigyelések tapasztalati alapon működtek. Azt vették észre, hogy ha a medve napsütéssel találkozik, akkor visszamegy – az, hogy meglátja az árnyékát, mindössze egy metafora” – magyarázta a szakértő.

Bár Nagyváradon, és a megkérdezett elmondása szerint Temesváron sem szokás ilyenkor ellátogatni az állatkertbe, Magyarországon annál is inkább elterjedt, főleg a gyerekek számára izgalmas időtöltés. Még a Magyar Távirati Iroda is külön hírt szentelt az alkalomnak: „Előbújtak a medvék kedden a Szegedi Vadasparkban, és a borongós időben nem látták meg az árnyékukat, így a népi megfigyelés alapján közeledik a tavasz.” Ugyanerre a következtetésre jutott kollégánk is, aki ma délelőtt lencsevégre kapta az előbújó medvéket a Nagyváradi Állatkertben.

Hiedelem vagy babona?

Ha már a hiedelemvilágunkról esett szó, nem árt különbséget tenni a hiedelmek és a babonák között. A kettő között a leglényegesebb különbség, hogy a babonákban mindig jelen van valamilyen negatív következmény, valamilyen szerencsétlenség, míg a hiedelmek nem feltétlenül baljóslatúak.

Észrevehető a különbség azok között a hiedelmek és szokások között, amelyek köré ünnep alakult, és amelyek megmaradtak „tisztán” hiedelemként, népi hagyományként. Az egyházi ünnep egy a kereszténységnél is visszább nyúló hagyományt erősít meg, fenntartja azt, de azokból a hiedelmekből és szokásokból is rengeteg megmaradt, amelyekhez nem fűztünk sem egyházi, sem világi ünnepet. Ugyanúgy tiszteljük a munkanapokat és a szabadnapokat, ugyanúgy nem dolgozunk vasárnap (persze bizonyos kivételektől eltekintve), és nagyon sok településen ugyanúgy tudjuk, hogy bár minden nap van vásár/piac, a legjobb a keddi és a pénteki nap.

A medve

Minden kultúrának megvannak a totemállatai – ez is azt a közelséget és harmóniát jelzi, melyben a régi ember együtt élt a természettel. Nem véletlen, hogy a mi magyar népi kultúránkban nem az oroszlánról vagy a fókáról vannak hiedelmeink és szokásaink, hanem egyebek mellett a medvéről, hiszen ez az egyik olyan állat, amely megtalálható a környezetünkben. A medve nemcsak a magyar, hanem a (hopi) indiánoktól kezdve számos kultúrában jelen van, így a románok, és oroszok kultúrájában is. Újvári Edit és Pál József szimbólumtárában a medve ott szerepel az erő- és hatalom-szimbólumok között: „Az északi területek királyi állata; az erő, a hatalom jelképe. Rendkívül gazdag és elterjedt a hozzá kapcsolódó kultikus hagyomány. Elnevezései eredetileg mást jelentő szavak voltak (pl. a germán Bar, bear, björn ’barna’; az orosz medvegy ’mézevő’) , mert nevének kimondása tabu volt. (…) Az orosz néphitben pl. a gyengék védelmezőjeként jelenik meg. Mivel téli álmot alszik, s újbóli megjelenése a tavaszt jelzi, a természet körforgásának, az újjászületésnek is jelképe”.

Fotók: Alexandru Nițescu