Koszorúzás és vitézavatás Érmihályfalván

Kiss Ferenc Zsolt

Mindent megelőzött azonban az istentisztelet, melyen Balázs Dénes helybeli református lelkész (feleségével együtt a Vitézi Rend tagja) hirdette az igét. Prédikációján a 89. zsoltár szakaszait (1–4.) vonultatta át, míg érdemi mondandója Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt első levelén (9., 24–27.) alapult. A mindenkori helytállás, a felülemelkedés önmagunkon, a másokért való törekvés: ezek juttatják az embert elévülhetetlen érdemekhez – szólt az üzenet. Ezután Balázsné Kiss Csilla református lelkipásztor nagy elődje, Sass Kálmán emlékét idézte a konfirmandusok, illetve a Vitézi Rend tagjai előtt. A lelkész a helyi magyar közösség megtörésére, megfélemlítésére irányuló akarat áldozata lett; az ʹ56-os magyarországi forradalom hatására többedmagával letartóztatták (érmihályfalvi csoport néven említi őket a történelem), államellenes összeesküvés vádjával elítélték, és őt, egyik társával, Hollós István tanárral együtt 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégezték. Rehabilitálása, az ügyében indított számos per dacára, mind a mai napig nem történt meg. Kiss Csilla beszélt Sass Kálmán írói munkásságáról, nevelői szerepéről, és utóbbi kapcsán tette fel a kérdést a jövővel kapcsolatosan: vajon sok-sok év múltán lesznek még, ülnek majd e padokban magyar tudatú, hűséges keresztyén ifjak? Az istentisztelet a 37. dicséret (a Himnusz) eléneklésével zárult.

Ezután mindnyájan Sass Kálmán templomkertben lévő szobrához vonultunk. E szobrot néhány éve a Lakiteleki Népfőiskola ajándékozta Érmihályfalva református gyülekezetének, az avatókor pedig Lezsák Sándor és a mártír lelkész fia, Sass Huba leplezte le. Beszédet mondott még Kovács Zoltán főgondnok; idézte Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét, ismertette Sass Kálmán életútjának meghatározó szakaszait, mintegy a jellemét is feltárva ezzel: „nemcsak hirdette, gyakorolta is a megbocsátást; ellenben – hangzott a szónoki kérdés – az elkövetők mikor kérnek bocsánatot?” A koszorúk elhelyezése következett. Vitéz Berei Károly székkapitány, az észak-erdélyi díszelgő egység parancsnoka ügyelte a koszorúzás rendjét. Az Észak-Erdélyi Törzs nevében koszorúzott: vitéz Máthé Lóránt Pál, nemzetes Bartha Imre, vitéz Geréb Miklós; a Margittai Szék részéről pedig: vitéz Bódis Károly és nemzetes Kocsis Levente Pál. Elhangzott még a Szózat, ezt követően gyülekezetünk ismét a templom felé fordult, hogy a falán elhelyezett emléktáblát is megkoszorúzza. E tábla, mely 1993 óta szolgálja Sass Kálmán emlékét, az első kezdeményezésnek számít a néhai tiszteletes köztudatban való megtartására. Felkerestünk továbbá még egy emlékművet a templomkertben: az Összetartozás emlékművének nevezik, és meglehetősen különös, a tekintetben, hogy többféle emlékjelet foglal magába; mintha az összmagyarságot akarná a pereméhez hívni.

Következett a Vitézi Rend állománygyűlése, mely szintén a templomban tartatott meg. E rendről érdemes tudni: „A Vitézi Rend gondolata az ezeréves történelmi múlt alapjára épült, gyökerei visszanyúlnak nemzeti fejlődésünk legrégibb korszakaiba. A vitézi tetteket Magyarország királyai Szent István óta nemességgel és földbirtokkal jutalmazták… Az első világháború ismét időszerűvé tette a vitézi magatartás jutalmazását, ezért vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó a hősi magatartás erényére emlékeztetve, újjáélesztette a hagyományokat a Vitézi Rend megalapításával.” (Rendi kódex) Ez a rend fogadta most tagjai közé Pataki István költőt. A szertartást vitéz Geréb Miklós észak-erdélyi törzskapitány vezette; nemzetes Bartha Imre törzskapitány felmondatta az eskü szövegét, majd vitéz Máthé Lóránt Pál országos törzskapitány az avatópallossal megérintette – immár – nemzetes Pataki István vállát. Költőnk köszönőbeszédében megjegyezte, élete közelmúltbeli eseményeit kegyelmi időszaknak tekinti.