A hősökre emlékeztek az Érmelléken

Kovács István

Mi, érmihályfalvi civilek a Piros Rózsa Kulturális Egyesület szervezésében, 2022. január 15-én a háborúban elesett hőseinkre emlékeztünk, azokra az emberekre, akik a huszadik században legféltettebb kincseiket, a szabadságukat és az életüket áldozták – előbb kényszerűségből, idegen érdekekért, majd pedig a harci visszavonulás során hazájuk védelmében.

Reggel, kilenc órakor gyülekeztünk a helyi áldozatok emlékművénél, mínusz 10 fokos hidegben. Egyesületi elnökként üdvözöltem a megjelenteket. Rövid bevezető után felolvastam néhai Vitéz Bányai József géppuskás édesanyjához írt szívbemarkoló levelét. Majd Szilágy Ferenc Hubart kapott szót, aki beszélt a Don kanyar védelmi vonalának 79 évvel ezelőtti áttöréséről, az ottani hatalmas embervesztességről és következményeiről, valamint az utókor kegyeleti jogárról. Majd az immár hagyományos megemlékezés szerves részévé vált gyalogtúráról ejtett szót, amely a környék három helységét érinti: Érkörtvélyest, Gálospetrit és Ottományt. Ez a túra, amelyen a mihályfalvi fiatalok lelkes csoportja vett részt – szám szerint heten: Kovács István, Kovács Ilona, Sághy János, Horvát Zsolt, Diószegi Ákos, Matiz József, Hegedüs Attila – nem csak a hősi emlékműveknél tette tiszteletét, hanem az ottani nevezetességeket is meglátogatta. Ehhez kapcsolódóan szavalta el Szilágyi az Érmelléki capriccio című versét. Ezután közösen elmondtuk a Miatyánkot és élő fenyőággal, mécsessel emlékeztünk az egykor elesettekre.

Majd kezdetét vette a mintegy 25 kilométeres túra Körtvélyes irányába. Hajunk deresedett, lábunk alatt ropogott a hó, amíg beértünk az említett településre, ahol Tóth Tünde fogadott bennünket. Az emlékműnél elhelyeztük a fenyőágat és a mécsest, majd Gálospetri felé folytattuk utunkat a mezőn keresztül a kitaposatlan havon. Megérkezésünkkor a helyiek üdvözöltek, és már várt bennünket dr. Kéri Gáspár, a tájház létrehozója. A templomdombon tiszteletünket tettük a mártír lelkész Sass Kálmán emlékkövénél, majd a tájháznál, ahol szeretetvendégségben részesültünk.

Ottományba érve a hősi emlékmű volt az első úti cél, ahol tiszteletünket tettük. Ott emlékeztünk meg az időközben elhunyt háborús veteránról, Szabó Dánielről is, akivel ezelőtt két évvel egy hasonló túrán még volt szerencsénk találkozni és beszélni, valamint bajtársáról, Kovács Mártonról, aki mindkét háborúban részt vett. A szépen felújított ottományi Komáromi-kúriában egy kis kultúrműsor szereplői-részesei lehettünk. Jómagam Szabó Dani bácsi életútjáról beszéltem, és ott volt a fotója is a számára üresen hagyott széken. Rá emlékeztünk egy perces néma csenddel, majd Lupsa János citerázott régi katonadalokat. Boda Boglárka szavalata (felkészítő tanára Boros Emőke Blanka), majd a Nyíló Akác Néptánccsoport (Borbély Csaba tanítványai) előadása következett. Utolsó programként dr. Kéri Gáspár végigvezetett bennünket a kúrián, megmutatva annak kincseit.

Ezúton is köszönetet mondok a résztvevőknek és a segítőinknek, akik hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. A megemlékezésen kívül nem titkolt célunk volt az is, hogy felhívjuk a figyelmet e kistérségre, az egykor itt élők áldozatkészségére és a jelenkor hagyománytiszteletére. Hőseink emléke legyen áldott, az elkövetkező generációk pedig soha többé ne tapasztalják meg azokat a borzalmakat, amelyeken egykor át kellett esniük azoknak, akikre most kegyelettel emlékezünk!