2022.09.02. 18:00
Több mint négyszáz diákkal indul a tanév a kágyai szaklíceumban
Fotó: Kovács Krisztián
Pikó Stefánia
A Nagykágyai 1-es Számú Technológiai Líceum az új tanévet 438 diákkal indítja, többel, mint ahányan az előző tanévben jártak ide – tudtuk meg Zsigmond Leventétől, az iskola igazgatójától. Örömteli, hogy ettől a tanévtől kezdődően autószerelő szak is indul az intézményben. Az igazgató elmondta, nagyszabású projektet nyert az intézmény A sport mindenkié – nonformális oktatás úszással elnevezéssel, melynek értelmében a diákokat, tizedik osztályig, a Székelyhídi Tanuszodába fogják vinni rendszeresen. Azt még nem lehet tudni, pontosan hány diák számára nyújt a projekt lehetőséget, Zsigmond Levente azonban hangsúlyozta, igyekeznek a lehető legtöbb iskolás számára biztosítani a részvételt. A gyerekek nemcsak úszni tanulhatnak majd, hanem elsősegély tanfolyamra is fognak járni, illetve az egészséges életmódra vonatkozóan is szerveznek képzést számukra. Az elsősegély és az egészséges életmód témájú képzéseket a projektben részt vevő tanárok részére is megtartják.
Az új tanévre a szaklíceumnak új testvériskolája is lett, a közvetlenül a Velencei-tó mellett elhelyezkedő Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola, így a szakmai együttműködések mellett a diákok izgalmas kirándulásokra is számíthatnak.
A tanévnyitót hétfőn 11 órakor tartják az iskolaudvaron.