A templomukat építő pálos remeterendre emlékeztek a premontreiek

Ciucur Losonczi Antonius

Elmélkedésében Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyaroknak Szent István mellett van egy társvédőszentjük is, akiről elfeledkeztünk, 1381 óta, Nagy Lajos király akaratából, aki hadisarcként megszerezte Remete Szent Pál testének ereklyéit. Ugyanakkor Remete (Thébai) Szent Pál a védőszentje az egyetlen magyar alapítású rendnek, a pálosoknak, és nem tévesztendő össze Szent Pál apostollal. A kora keresztény időkben élt, és az üldöztetés elől menekült. Egyiptomi dúsgazdag családból származott, szüleit 16 évesen már elvesztette, a lánytestvérét pedig férjhez adta. A sógora azonban ellenséges volt vele szemben is – ezért Pál azt gondolta, hogy fel fogja őt is jelenteni. A legenda szerint vértanúságot azonban nem tudott Krisztusért vállalni, inkább a sivatagba menekült, mely akkoriban lakott volt. Egy barlangban húzódott meg, és ott élt magányosan 60 éven keresztül, mígnem Remete Szent Antal egy látomás nyomán felkereste őt. Azt, hogy Isten is azt akarta, hogy a két remete találkozzon egymással, jelezte, hogy a holló, aki mindig élelmet vitt Pálnak, fél cipó helyett immár egy kerek egész kenyeret adott neki, magyarázta az apát.

A pálosok valamiképpen a premontreieknek a „rokonai”, hisz mindketten a Szent Ágoston-i életszabályt követik. A pálos rendet a 13. században Boldog Özséb alapította, a Mecsekben és a Pilisben élő remetékből. Nagy érdemük, hogy az évszázadok folyamán törekedtek a magyar jelenlét biztosítására Rómában. Az ő rendjüket is feloszlatta „a kalapos király”, II. József és 1802-ben, a rendek visszaállításakor az érdemeikre nem figyeltek, ezért nem állították vissza őket a jogaikba. A vallásalapba gyűjtött vagyonukat szétosztották, a váradi templomukat pedig a premontreiek kapták meg. A templom ma is őrzi egykori jelenlétük nyomát, például a padokat Remete Szent Pál legendás élettörténetéből vett faragványok díszítik, hangzott el a prédikációban.