Múltidéző egy osztálykép kapcsán

Csernák Béla

Hátlapján szereplő felirata szerint, a felvétel 1948. május 9-ikén készült, tehát 75 évvel ezelőtt. Gyanútlanul, derűsen ültek le, baráti emlékként megörökíteni elmúlt éveik közös emlékét. Szinte csak napok voltak a nem várt Damoklesz-kard leszakadásáig, az államosításig. A Lorántffy Zsuzsánna Gimnázium osztályképén dr. Vadász Jánosné László Margit osztályfőnök körül a tanárok és diákok búcsúztatják az együtt megtett utat. Biztos fészek volt ez az iskola: az együtt levőkben közösséget teremtett s az útra indulókat biztos lelki táplálékkal bocsátotta el. Szükségük is volt rá: nem volt egyikőjük útja sem gondtalan, sem kényelmes. De volt mihez viszonyítani, mibe kapaszkodni. A képen szereplők zöme már elköltözött, de a még élők előtt fejet hajtva s a múlt előtt tisztelegve, hadd idézzük fel az öt tanár és harminc diák emlékét. Nagyszerű világunkban búvópatakként rejtőzik a múlt. Napjainkban nem sikk az emlékezés. Éppen ezért is bocsátjuk útjára még egyszer a régi felvételt. Van, akikért és amiért évtizedek múltán sem kell szégyenkezni. Egy-egy korabeli tárgy előkerülésekor, megelevenednek az arcok s sugározni kezd a képbe merevített élet. A mosolyok, tekintetek derűt árasztanak. A közösség élménye a biztonság volt. Ennek idő feletti üzenete van. Szörnyű „diadala” volt az időnek: az államosítás teljes szétverését jelentette diákok és tanárok évtizedes együttműködési formájának, gondolkodási mechanizmusának, életszemléletének. De éppen a következő évtizedek bizonyították, hogy ennek a közösségi indulásnak voltak meggyalázhatatlan kapaszkodói, lelki fogódzói. Az utókor majd eldönti, hova helyezze a múlt egy-egy szeletét.