Ballagás

2024.06.19. 13:04

Elballagtak a révi magyar nyolcadikosok is

ERDON-összeállítás

A Révi Technikai Kollégium nyolcadikos diákjai június 12-én ballagtak. Az eseménynek délután 17 órakor a Magyar Ház adott otthont. A hét végzős a Nélküled című ének dallamaira vonult be a Magyar Házba, Vincze Ibolya osztályfőnök kíséretében. A fiatalokat először Papp Csaba helyi református lelkipásztor köszöntötte, visszaemlékezve a bibliaórákon együtt töltött órákra, arra, ahogy látta felnőni ezeket a gyerekeket. Máier Zoltán aligazgató ünnepi beszédében kifejtette: a mi közösségünk olyan mint egy család. Külön megköszönte a szülőknek, hogy a révi iskola magyar tagozatát választották gyerekeiknek és sikert, kitartást, erőt kívánt életük elkövetkező szakaszára. A ballagók számára – Alpareanu Natalia, Hasas Szófia, Juhász Denisz, Kecze Róbert, Kecze Dávid, Malom G. Martin és Vincze Jázmin – verses-énekes műsorral kedveskedtek a hetedikesek, majd a szokásnak megfelelően a nyolcadikosok is köszönetet mondtak a tanáraiknak, szüleiknek. Vincze Ibolya osztályfőnök egy tanulságos történetet olvasott fel egy lehetetlennek tűnő célról és az optimizmus erejéről. „Sok minden a fejben dől el, legyenek céljaitok az életben, merjetek nagyokat álmodni, legyetek bátrak, ne hátráljatok meg, ha akadályokba ütköztök, tegyetek meg mindent, ami tőletek telik, amíg céljaitokat el nem éritek!” – biztatta a végzősöket az osztályfőnök. Az esemény szeretetvendégséggel zárult.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában