Beszámoló

2024.06.27. 09:57

Összművészeti kiállítás nyílt a várban

Ciucur Losonczi Antonius

Ember a művészetért címmel a Slash Light Kulturális-Művészeti Egyesület szervezésében kedd délután összművészeti kiállítás nyílt a nagyváradi vár M épületében, a Szent László Napok keretében. “Az összművészet olyan, a 19. század elején indult és a 21. században is tartó kísérlet, amely az összes művészeti ágakat mint egyenrangú elemeket – mint például a költészet, zene, tánc, színművészet, építészet, vagy a festészet, később a film stb. – egyetlen mű mondanivalójának szolgálatába állít. Ezt próbáljuk most megjeleníteni”, fogalmazott az érdeklődőket köszöntő Mészáros-Varga Erzsébet egyesületi elnök.

Az alkotókat Viktor József alapító tag sorolta fel: Bódis Gabriela képzőművész, Cristea Gabriela festőművész, Ghiţe Florina kézműves, Hegedűs Bernadette fotóművész, Illés Imre fotóművész, Lajtos Éva festőművész, Mezei Andrei festőművész, Szabó Csaba Sándor fotóművész, Szegedi Éva fotóművész, Viktor József  fotóművész, Mészáros-Varga Erzsébet fotóművész.

A rövid vernisszázs mini rockkoncerttel zárult. Fellépett Keresztes István, a Stevie Ker együttes frontembere. Gitárkíséretet Tóth Gábor a No Cable Acoustic-, valamint Úr Csongor a Stevie Ker együttesből biztosítottak. Az időszakos tárlat június 30-ig tekinthető meg, a képek jutányos áron megvásárolhatóak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában