2024.06.05. 08:46
Stúdió-előadások a 12. HolnapUtán Fesztiválon
BN-összeállítás
Június 10–16. között kerül sor a Szigligeti Színház HolnapUtán Fesztiváljának 12. kiadására. A programban a csíkszeredai, a székelyudvarhelyi és a sepsiszentgyörgyi színházak, illetve a házigazda produkciói mellett a marosvásárhelyi, a kolozsvári, a budapesti színművészeti egyetemek előadásai és off-programok is szerepelnek. Az esemény a már megszokott évadzáró gálával zárul, ahol a színészeink szakmai zsűri eredményei által díjazva lesznek.
A fesztivál június 10-én 17 órakor indul a Transilvania Színpadon, a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola ötödéves zenés színművész osztályának Frontátvonulás című produkciójával. A Cseh Tamás és Bereményi Géza művéből készült előadást Krasznai Vilmos rendezte.
Június 11-én 19 órától és 12-én 17 órától a Transilvaniába várják a nézőket a Kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem színművészet szakos hallgatói a Hair című musical stúdióváltozatával. A Hairt több mint 50 éve játsszák töretlen sikerrel világszerte, 2017-ben a Broadway-n és Londonban egyaránt felújították. A hetvenes évek végén Milos Forman készített felejthetetlen filmmusicalt belőle. Június 13-án 17 órától a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Exit című előadására kerül sor a Transilvania Színpadon. Június 14-én 19 órától a Transilvania Színpadon a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem mesterszakos színészosztályának Ex-terápia című előadása kezdődik. A fesztivál teljes programja már elérhető a fesztivál honlapján, a Program menüpont alatt.
Az idei HUF-ra hagyományainkhoz híven ismét bérletet hirdetnek, amelynek keretében 100 lejes áron két választható nagyszínpadi és egy választható stúdió-előadást tekinthetnek meg a nézők. Szabadjegyek már minden előadásra elérhetők jegypénztárban, illetve a szigligeti.biletmaster.ro oldalon.