A Liliomfival folytatódott a nyári színházi fesztivál

Ciucur Losonczi Antonius

Az érdeklődőket Meleg Vilmos színművész, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének választmányi elnöke köszöntötte. Arra hívta fel a figyelmet: kettős évfordulót ünnepelhetünk, hiszen 175 éve jelent meg a Lilliomfi és 210 esztendeje született Szigligeti Ede.

A zenés komédiát korunk szemüvegén keresztül, mai nyelvezettel állították színpadra a szerzők, Szente Vajk és Bolba Tamás. Színház a színházban, színészet a színészetben, félreértések véget nem érő komikus sora, mely a fiatalok és az idősebbek arcára is mosolyt tudott csalni, és mely kicsit a mandalásokról is szólt, hiszen 33. éve utazó színházként járják a vidéket határon innen és túl. 

A darab – mely olyan örökérvényű kérdéseket helyezett a középpontba, mint a szerelem és a generációk közti ellentétek – rendezője és egyik szereplője a fesztivál visszatérő vendégének számító Mikó István Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész volt. Abból a szempontból különleges számára ez az előadás, hogy annak idején, még főiskolai hallgatóként Kányai volt az első nyilvános szerepe az Ódry Színpadon, és most is ennek a szereplőnek, a fogadósnak a bőrébe bújt. A színdarabban humorból nem volt hiány, a helyzetkomikumok mellett mai kifejezések és szlengek használata jelentették a nevetés fő forrását. Szellemfi például „teátrálista workshopot” tartott, Liliomfi pedig „s.k.” írta alá levelét. A darab kifigurázta ugyanakkor az érzelemdús dalbetéteket is, tükröt állítva ezzel a klasszikus musicalek elé.

A történetről röviden annyit: Keszthelyre vándorszínészek társulata érkezik, hogy megtartsák az ősbemutatóját Szellemfi (Kovács Attila) csodálatos, egyedi, ízig-vérig magyar Rómeó és Júlia című darabjának, amelynek természetesen ki más, ha nem ő lenne a főszereplője? A város felbolydul a színészek hírére, főként az árva leány, Mariska (Cserjési Beatrix), aki maga is rendelkezik színészi talentumokkal, annak ellenére, hogy a (korabeli) társadalomban színésznek lenni nem kifizetődő, és igazán nem is megbecsült szakma.

Időközben a társulat egyik tagja, egy gazdag nemes sarja, Liliomfi (Rozsályi Márkó) levelet kap nagybátyjától, Szilvai professzortól (Bódis Gábor), hogy amennyiben nem veszi feleségül az általa kiválasztott lányt, megfosztja az örökségétől. Ugyanekkor Szilvai professzor megérkezik Keszthelyre Mariskáért, a gyámlányáért, hogy magával vigye és feleségül adja az unokaöccséhez, gyámfiához, Szilvai Gyulához. A komikum fő forrása, hogy az időközben szerelembe esett Liliomfinak és Mariskának fogalma sincs arról, hogy Szilvai professzor egymásnak szánta őket, a professzor pedig nem tudja, hogy Liliomfi nem más, mint az unokaöccse, így a szerelmesek szöktetést terveznek, Szilvai pedig mindenáron igyekszik megakadályozni Mariska és Liliomfi románcát. Főhősünk azonban legény a talpán, színészi átváltozó képessége, és minden hájjal megkent színész barátja, Szellemfi segítségével leküzdi az akadályokat, és aztán jöhet az elmaradhatatlan boldog vég, a holtomiglan holtodiglan.

A darab harsányan és színesen indul, másodpercek alatt egymásba szeret a két főszereplő, rögtön kezdetét veszi a bonyodalom, megismerjük a cselekmény előzményeit, majd lelassulnak a történések. A második felvonásban helyzetkomikumok sora váltja egymást, a cselekmény fő színtere Balatonfüred, Kányai (Mikó István) fogadója, ahol Liliomfi Mariska megszöktetésének érdekében ténykedik, Gyuri pedig azon aggodalmaskodik, hogy Kányai egy bizonyos ifj. Schwartzhoz (Bacskai Zsolt), egy osztrák fogadós fiához készül hozzáadni a lányát.

Szigligeti Ede vígjátékát Szente Vajk színesen és szórakoztatóan írta színpadra. Bolba Tamás népzenei motívumai, dalai tökéletesen megteremtették a kor hangulatát. Fülbemászó dalaival, a szórakoztató színészi játék lehetőségével a Liliomfi kellemes kikapcsolódást nyújtott minden korosztálynak, a 19. századi színház fantáziavilágába röpítve a nézőket.