Postaláda

2024.08.09. 09:40

A birodalom prioritásai

Illusztráció

Mátyássy Attila

József Attila így fogalmaz A város peremén című versében: "nem isten, nem is az ész, hanem/a szén, vas és olaj.” A költő szavai más címen, más kontextusban láttak napvilágot közel száz évvel ezelőtt, de ez a lényegen semmit sem változtat. Helyzetfelismerése napjainkban is helytálló, akár ma is írhatná, ha élne. E néhány sor aktualitását az adja, hogy a szomszédunkban zajló háború fegyvertárába bevonták az olajat is azok ellen, akik nem a vérontás, a pusztítás folytatását hirdetik. Igen, az olajról van szó ismét. A fenti idézet is bizonyítja, hogy volt már ilyen – a szén és a vas társaságában. Kitűnő zsarolási eszköz, persze az illetékes kezdeményezők tagadják, olyan a természetük. Hazudnak, nem a tízparancsolat betartása az erős oldaluk.
Azoknak a táborába tartozom, akik hiszik és vallják, hogy a történelem megismétli önmagát. Nem a mai, a pénz és anyagi javak globalizált birodalma az első, amelyik a „sem isten, nem is az ész” fontosságát hirdeti. A Habsburg birodalom is csak addig élt együtt az egyházakkal, amíg nem lett fontosabb a békés harangokból halált okádó ágyukat önteni.
Következett egy másik birodalom, amit József Attila még csíráiban felismert. Ez volt a „Deutschland über alles” birodalma. Tudjuk, hogyan végződött. A tervezett nagy német birodalommal párhuzamosan létrejött egy templomromboló, nyíltan vallásellenes, esztelen birodalom, a Szovjetunió. A különböző izmusokra épített birodalmak számára is a „szén, vas, olaj” trió volt a fontosabb, hogy meg tudjanak mérkőzni egymással. Ebből lett a hat évig dúló második világháború, ismétlése az elsőnek. 
Ezt követően egy látszólag békés időszak tanúi lehettünk. Csak látszólag, nyakunkon a vallásüldözéssel, az ész nélküli társadalmi átalakítással (a kommunizmus bevezetése, osztályharc, átnevelés stb.), amelynek mindmáig nyögjük a következményeit. És itt vagyunk a jelenben, a háború kiterjedő, növekvő veszélyében, ahol a széljárás megfordult. A marxista-lenini tanok az eddig ideálisnak tartott nyugatról támadnak mindent, ami eddig a keresztény Európát kétezer éven át éltette. Nemcsak az Istent, a természetet, a józan ész fontosságát tagadják, vonják kétségbe, olyan észbontó elméleteket is igyekeznek gyakorlatba ültetni, amelyeket József Attila „új ordas eszmék” néven írt le. Mintha csak látta volna a jövőt. Meg is említette egyik versében: „látom, amit ők nem látnak”
Jó lenne, ha mi is látnánk, milyen sors vár ránk. Sajnos a jelenlegi döntéshozók és akik a színfalak mögül befolyásolják őket, senki által meg nem választott személyek uralják a terepet, ők a hatalom birtokosai. Azokról van szó, akiket Ady Endre „disznófejű Nagyúrnak” nevez, József Attila pedig „ős patkánynak”. Ők, a háborúpártiak azok, akik nem látják be, hogy délibábot kergetnek, amikor a harctéren a győzelem felé kényszerítik a békére, nyugodt életre vágyó tömegeket. Ki ébreszti fel őket?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában