Egyházzene

2024.08.17. 16:42

A pécsi Palestrina Kórus szolgált a székesegyházban

Fotó:  A szerző felvétele

Ciucur Losonczi Antonius

A hívek különleges egyházzenei élményben részesülhettek pénteken este a nagyváradi egyházmegye főtemplomában, ahol dr. Kristófi János Zsigmond orgonista-karnagy közvetítésével a pécsi székesegyház Palestrina Kórusa látta el az egyházzenei szolgálatot a szentmisén. Karnagyuk, Jobbágy Valér a Nagy Szent Gergely Rend tiszti fokozata kitüntetést kapta Ferenc pápától tavaly. Itteni fellépésük kiemelkedő lelki élményt nyújtott a jelenlevőknek, akik Palestrina Missa Assumpta est Maria in caelum, hatszólamú miséjét, illetve In te speravi kezdetű Offertóriumát, és latin gregorián propriumot hallgathattak meg. 

Dr. Jobbágy Valér Gyula Csokonyavisontán született 1947. február 16-án. 1988 óta a Pécsi Székesegyház Palestrina Kórusának első civil karnagya, a korábbi pap-karnagyok munkásságának tovább vivője. A több mint 70 éve működő kórus az egykori Pécsi Székesegyházi Énekiskola hagyományait ápolja és a Szent Cecíliáról nevezett reformmozgalom értékrendje szerint műveli az egyházmegye főtemplomának zenei szolgálatát. Jobbágy Valér 35 éve vezeti a kórust, amelyhez legaktívabb éveiben (két egyetemi oktatói állás és három másik művészeti együttes irányítása mellett) is hűséges maradt, s amelyet 78. életévében is töretlen lendülettel és lelkesedéssel irányít.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában