Közösség

2024.08.04. 12:05

A Találkozások hétvégéjét tartották Élesden

Az Élesdi Református Egyházközség, a helyi RMDSZ és a Castrum Egyesület közös szervezésében az idén augusztus 2–4. között tartották a Körös-parti városban a Találkozások hétvégéjét. Programok voltak az RMDSZ-székházban, a Bocskai Kulturális, Közösségi és Szórványközpont udvarán, valamint a református templomban.

A szerző felvételei

Ciucur Losonczi Antonius

Szokás szerint pénteken este, a helyi RMDSZ-székházban rendezett vernisszázzsal kezdődött a fesztivál. Az idén Kabai értékek címmel nyílt kiállítás, melyet nagy hozzáértéssel Váradi Istvánné ottani alpolgármester mutatott be. Utána a magyarországi település elöljárója, Szegi Emma üdvözölte az élesdieket, amit a házigazdák részéről Ioan Todoca polgármester viszonzott. 

Szombat délután a Bocskai István Kulturális, Közösségi és Szórványközpont udvarán gyűltek össze a helyiek és az ebből az alkalomból hazalátogató elszármazottak, illetve a meghívott vendégek. Balla Sándor tiszteletes üdvözölt mindenkit, majd a színpadról Gál Ervin mezőtelki lelkipásztor hirdette Isten igéjét Márk evangéliuma VI. fejezete 30–31. versei alapján. Arra hívta fel a figyelmet: sokféle válasz létezik arra, hogy mitől lehet igazán kikapcsolódni. Sokan a napozásra, a homokos tengerpartra esküsznek, míg mások inkább a hegyekbe kirándulnak, ha fel akarnak töltekezni. Egy azonban biztos: megfelelő elcsendesülésre szükség van, hiszen nem vagyunk robotok, és még Isten is megpihent a hetedik napon. Nekünk is meg kell állni tehát, azért is, hogy lelki táplálékot vegyünk magunkhoz. Közösségben legyünk, fejlesszük a kapcsolatainkat, és erre kitűnő alkalmakat biztosítanak a gyülekezeti együttlétek, az istentiszteletek, vagy akár a Találkozások hétvégéje Élesden, amikor a rég nem látott ismerősök, rokonok, barátok is hazatérnek – hangsúlyozta a lelkész.

 

Zenei szolgálatot az élesdi gyülekezet Hozsánna kórusa vállalt, Kajántó Judit tanár vezényletével. A műsort Jakab Katalin ny. tanítónő szavalata színesítette, aki saját versét olvasta fel. Ezután megkoszorúzták a világháborús emlékművet, mely a templom közelében található, és ahol szintén fellépett az énekkar.

 

Visszatérve a Bocskai-központ udvarára, Kajántó Pál alpolgármester mondott köszönetet azoknak, akik az RMDSZ-re szavaznak, és sorolta fel azokat az élesdi beruházásokat, melyek annak köszönhetőek, hogy Cseke Attila vezette korábban a fejlesztési minisztériumot. Závoda Ferenc, a Szarvasi Gazdák Hagyományőrző Egyesület elnöke a két település több mint egy évtizedes múltra visszatekintő együttműködéséről beszélt. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke azt emelte ki: egy szórványközösség ereje abban is rejlik, hogy azok sem feledkeznek meg arról, hogy hova tartoznak, akik különböző okokból kifolyólag elköltöztek onnan, és szívesen jönnek haza a szülőföldjükre, ha tárt karokkal, nyitott kapukkal várják őket.

 

A mezőtelegdi Pacsirta néptáncegyüttes dél-alföldi és szilágysági táncrenddel ajándékozta meg a közönségét. Vezetőjük, Szoboszlai-Gáspár István lapunknak elmondta, hogy nemrég jöttek vissza Olaszországból, ahol nagy sikert arattak egy nemzetközi fesztiválon. A továbbiakban a nagyváradi M. M. Pódium Színház művészei (Meleg Attila és Verestói Mária) alapozták meg a jó hangulatot, a napot pedig retro buli zárta a sarkadi Grund együttessel.

 

Vasárnap délelőtt ünnepi istentiszteletet tartottak a református templomban, melynek keretében köszöntötték a 25, 50 és 60 éve konfirmáltakat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában