Pódiumest

2024.08.21. 13:48

Előadás a hazáról nemzeti ünnepünkön

Fotó: P. Nagy Noémi

ERDON-összeállítás

A nemzeti összetartozás, a hazaszeretet és a trianoni békeszerződés okozta fájdalom köré épült az Adj, Uramisten, derűsebb jövőt című pódiumest, melyet nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án mutattak be a nagyváradi Partiumi Színházi Gyűjtemény termében. Az alkalmon nagy költőink versei, illetve dalok hangzottak el a hazáról és a nemzetről Molnár Júlia és Meleg Vilmos színművészek előadásában. A pódiumest műsorán szerepeltek többek között Babits Mihály Miatyánk, Juhász Gyula Trianon, Szép Ernő Felhő, Reményik Sándor Búzavirág a magyar határról, az Eredj, ha tudsz! és az Ahogy lehet című versei, valamint Dutka Ákos Haza kell mennem és a A Kárpátok dala című költeményei. A versek között olyan ismert dalok és énekek csendültek fel, mint például a Boldogasszony Anyánk, régi magyar himnusz, a Kormorán zenekar Ki szívét osztja szét és Bródy János Szabadság, szerelem című dala, A kanyargó Tisza partján és az Ott ahol, zúg az a négy folyó, valamint az Ismerős Arcok Nélküledje. A megindító előadást nagy tapssal jutalmazta a közönség.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában