Háromnapos kirándulást szervezett az EKE Erdélyben és Dél-Romániában

Ciucur Losonczi Antonius

Az EKE ’91 Nagyvárad, illetve Fekete Irén által szervezett buszos kirándulások megszokott találkozási pontjáról, a nagyvárad-rogériuszi piac mellől indult a vidám társaság, mintegy másfél tucatnyi résztvevő péntek reggel. Az E60-as országúton haladva hagytuk magunk mögött a kilométereket és a Partiumot, de mielőtt még Kolozsvár határában a volánnál ülő Szabó Sándor rákanyarodott volna az A3-as autópályára, megálltunk a renovált gyalui Rákóczi-Bánffy várkastélynál. E sorok szerzőjének alkalma nyílt még februárban, a hivatalos átadási ünnepséget megelőzően bejárni az ingatlant, de az elmúlt hónapokban nem sok változás történt. Az épület továbbra sincs bebútorozva, az egyetlen jelentősebb újdonság egy kiállítás.

Honismereti körutunk első erdélyi állomása Nagyenyed volt, ahol az Úr 1564. évében az Országzsinaton létrejött az Erdélyi Református Egyház. Betértünk a várkastélyba, majd a Bethlen Gábor Kollégiumba. Természetesen sokan a nevezetes két fűzfát kerestük. És valóban ott áll két fűzfa az iskola udvarán, de ezek már nem az „eredetiek”, vagyis nem azok, melyekről Jókai elbeszélésében olvashatunk. Amúgy több tábla és mellszobor is emlékezteti az ott járókat arra, hogy erdélyi magyar történelmünk és irodalmunk egy jelentős szigetére érkeztek, és hogy olyan személyiségek neve köthető ide, mint például Áprily Lajos, Kemény Zsigmond, Kőrösi Csoma Sándor, Misztótfalusi Kis Miklós vagy Pápai Páriz Ferenc.

Gyulafehérváron a várban időztünk. Bár méreteiben sokkal nagyobb, mint a váradi, abban hasonlít a két erődítmény, hogy turisták ugyan vannak, de egy átlagos hétköznap itt sincs sok esemény. Annál több utalás viszont a román történelemre. Minket inkább a római katolikus érseki székesegyház érdekelt, benne Márton Áron sírboltja.

Megálltunk ezután a Râpa Roșie nevű geológiai és növényrezervátumban – a bevállalósabb útitársaink közül néhányan fel is másztak a sziklákra. Szászsebesen a 13. században, gótikus stílusban épült szász evangélikus templom nyújtott csodálatos látványt. Ajánljuk mindenki figyelmébe a szárnyas oltárát. Egy húsz kilogrammos követ is láttunk ott, lánccal – mint megtudtuk, ezt a házasságtörők kellett a nyakukban cipeljék régen, a megszégyenítésükkor.  

Szombat délelőtt az Oașa-tónál bámészkodtunk, ahol ismét lenyűgözött bennünket a természet szépsége. Kanyargós út vezetett a Transalpina tetejére, mely 1990 után épült, és Romániában a legmagasabb szintet elérő műút (2173 méter a csúcspontja). Kapkodtuk a fejünket, azt se tudtuk, merre nézzünk, annyira fantasztikus volt a látvány, a szemünk előtt kibontakozó táj minden részlete.

Következett Zsilvásárhelyen (Târgu Jiu). A városban külön parkban áll A végtelen oszlop, egy másikban pedig A csók kapuja és A csend asztala látható. Kevésbé ismert, hogy utóbbi kettőt A székek sétánya köti össze. A parkban több polgárőr is szolgálatot teljesít egyébként, akik rögtön szólnak, ha valaki le akar ülni ezekre a székekre,  vagy az asztalhoz. Megnéztük azt a házat is, ahol a szobrászművész, Constantin Brâncuși két évig élt, illetve alkotott, majd a szülőfalujában tértünk nyugovóra. A Gorj megyei Peștișani egyszerű kis település. Még csatornahálózata sincs, az idegenforgalmi látványosságként számon tartott szülőházon kívül egyedül a kocsmában van élet, melynek kinti asztalainál többen is „szocializálódtak” a helyiek közül.

Vasárnap a Vaskapu mellett elhaladva érkeztünk meg az orsovai kikötőbe, ahol motorcsónakba ültünk. Egy körülbelül kétórás vízi túra következett, egészen a Nagy Kazán-szorosig, a Széchenyi-emléktábláig. A Duna vizéről látható több négyzetméteres méretű tábla azon a helyen került egy sziklafalra 2017-ben, ahol a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet által 1885-ben állított, de a Vaskapu 1 vízierőmű megépítése után víz alá került eredeti tábla állt. Közben megálltunk a Tabula Traiana-nál és Decebal befejezetlen sziklaportréjánál is. Partra érve a helyi római katolikus templomba tértünk be, mely 1972–1974 közt épült modern stílusban. Érdekessége,  hogy a belseje sátor formájú, a tetőzete pedig kereszt alakú.

Herkulesfürdőn az állomásépületet jártuk be, majd a felújítás alatt álló, még a rómaiak által létrehozott Apolló fürdőt, ahol évszázadokkal később Ferenc Józsefnek és Erzsébetnek is külön fürdőhelyiség dukált. Élményekkel és számos ismerettel gazdagodva térhettünk tehát haza vasárnap este Váradra.