Felhőfoszlányok

2 órája

Antológiakötetet mutattak be Nagyváradon

Ciucur Losonczi Antonius

Felhőfoszlányok címmel jelent meg az ősz folyamán Szatmárnémetiben a Szamos Diákirodalmi Kör kezdeményezésére az az irodalmi antológia, melyben több tucat fiatal partiumi, erdélyi alkotó mellett tizenhárom nagyváradi, Bihar megyei középiskolás írásai is szerepelnek: Beke Imre Dávid, Csokmai Monica Viktória, Hajdú Renáta, Kalmár Zsanett, Koltár Dominik, Márkus Zoltán, Pál Viktória, Rácz Viktória, Szalárdi Jennifer, Szallós Kinga, Tóth Kinga, Üveges István, Wagner Lilla. A kötet nagyváradi bemutatóját csütörtökön este tartották a művészeti líceum dísztermében. Az érdeklődőket Nagy Gabriella igazgatóhelyettes köszöntötte. Ezután Szűcs László, az Újvárad folyóirat főszerkesztője elevenítette fel, hogy az elmúlt évtizedben milyen hagyományai voltak a tehetséggondozásnak Nagyváradon, hogyan bontogatták szárnyaikat az ifjú költők, írók. A továbbiakban azon fiatalok közül néhányan, akiknek az írásai szerepelnek a kötetben, színpadra léptek, és felolvasták költeményeiket, a diákokat Kemenes Henriette felelős szerkesztő mutatta be. Elek György, a Szamos folyóirat szerkesztője online kapcsolódott be a kulturális rendezvénybe. Az ünnepségen a házigazda tanintézmény részéről fellépett a Füzesi Sára–Mircescu Georgiana diák-tanár fuvoladuó, illetve Györfi Edmond diák zongorázott.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában