Változás

2 órája

Csak online előjegyzéssel lehet forgalomba íratni a gépjárműveket

Forrás: bihoreanul.ro

Ciucur Losonczi Antonius

Közös sajtótájékoztatót tartott szerda délelőtt a megyeházán Marcel Dragoș prefektus és Cosmin Vasile Butnariu rendőrfelügyelő, a Bihar Megyei Gépjármű-bejegyzési és Jogosítvány-kibocsátó Hivatal vezetője, melyen bejelentették, hogy a jövő hét közepétől kezdve kizárólag online előjegyzési rendszerben lehet majd intézni a gépjárművek forgalomba íratásával kapcsolatos teendőket. Mint ismeretes, jelenleg előzetes regisztrálás nélkül is be lehet nyújtani a szükséges iratokat. 

A kormánybiztos arra hívta fel a figyelmet, hogy még a pandémia előtt egy ideig szintén csupán az online előjegyzés módszerével lehetett ezt megtenni, de aztán valamiért ismét bevezették a párhuzamosságot, vagyis hogy választani lehet a két lehetőség közül. Most azonban már 2024-et írunk, és elfogadhatatlan, hogy hosszú sorok kígyózzanak az ügyfélablakok előtt – fogalmazott. Azt is mondta a prefektus, hogy az újból bevezetendő intézkedéssel egyúttal elejét szeretnék venni az üzérkedésnek, mert azt tapasztalták, hogy jelenleg sokan – természetes és jogi személyek egyaránt – fiktív alvázszámokat is beírnak, csak azért, hogy az így szerzett előjegyzéseiket értékesítsék, és végül, amikor a dossziék tényleges leadására kerül sor, kiderül, hogy a regisztrálandó gépjárműnek egészen más az alvázszáma, mert eredetileg nem is arra történt az előjegyzés. Arra törekednek tehát, hogy az e fajta nyerészkedésnek büntetőjogi következményei legyenek. Marcel Dragoș ugyanakkor elismerte, hogy a szakszolgálatnál dolgozó közhivatalnokok magatartása hagy némi kívánnivalót maga után, illetve nem egyforma a teljesítményük. Azt ígérte: miután átállnak a kizárólagos online módszerre, három hónap alatt eljutnak oda, hogy az előjegyzést követő maximum tíz napon belül már intézni is lehet a formaságokat, és reményeik szerint ez a várakozási időszak fokozatosan még tovább csökken majd. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában