Beruházás

2 órája

Jól halad a Dózsa György utcai parkolóház építése

Forrás: PMO

BN-összeállítás

Nagy ütemben folyik a nagyváradi Dózsa György utcai parkolóház építése, írja közleményében a polgármesteri hivatal, mely beszámol arról, hogy nemrég leöntötték a födémet a legfelső, második emelet fölé, és ez lesz a parkolóház nyitott, teraszszerű része. A parkolóház egyébként ötszintes lesz, azaz lesz egy alagsora és földszintje, két emelete, legfelül pedig a nyitott rész. A létesítményben 516 parkolóhely lesz, melyek közül 21 helyet a fogyatékkal élők számára tartanak fenn. Több elektromosautótöltő-állomást is kihelyeznek a parkolóházban. „Eddig 10.500 köbméter betont öntöttek ki. Ezzel párhuzamosan zajlik a belsőépítészeti kivitelezés, a vízvezeték- és villanyszerelés, a szellőzés és a feljárók építése. Kívülről már állványok állnak a befejező munkálatokhoz, a parkoló teraszán pedig a napelemeket tartó fémszerkezeten dolgoznak” – mondta Lucian Popa, a váradi polgármesteri hivatal ingatlanügyi igazgatóságának a vezetője. A parkolót a Drum Asfalt és a Grup Construcții Est cégekből álló konzorcium építi, a beruházás költségvetése 45.854.744 lej áfa nélkül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában