Jogi konferencián emlékeztek a nyolcvan éve történt észak-erdélyi holokausztra

MCC-sajtóanyag

Észak-Erdélyben a zsidó lakosság száma hozzávetőlegesen 164.000 fő volt. Az 1944-es gettósítási és deportálási kampány itt különösen gyorsan zajlott, az első napokban 72.328 zsidót gyűjtöttek össze, majd végül 131.639 személyt szállítottak deportáló vonatokkal a haláltáborok felé 45 vonatszerelvényben. A túlélők száma 15.000 és 40.000 fő közé tehető. Hogyan történhettek meg ezek a szörnyűségek?
Az MCC Holokauszt és jog című, Kolozsváron tartott konferenciáján tizenegy szakember elemezte alaposan a témát: dr. Aniceto Masferrer, a Valenciai Egyetem professzora, dr. Horváth Attila alkotmánybíró, jogtörténész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora, dr. Ida Ferrero, a Torinói Egyetem kutatója, dr. Schweitzer Gábor, az NKE tanára, a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, dr. Nicolae Drăgușin, az Elie Wiesel Romániai Holokausztkutató Intézet kutatója, Veszprémy László Bernát történész, az MCC Corvinák folyóiratának főszerkesztője, Kovács Bence Zsolt, a Miskolci Egyetem doktorandusza, dr. Gellért Ádám jogász, a budapesti Erőszakkutató Intézet ügyvezetője, Kiran Mohandas Menon, az International Nuremberg Principles Academy főtisztviselője, dr. Székely János, a Sapientia EMTE adjunktusa és dr. Veress Emőd jogász, a Sapientia EMTE és az MCC oktatója. Az esemény megnyitóján dr. Bethlendi András, az MCC erdélyi akadémiai ügyeinek igazgatója és dr. Veress Emőd, az MCC oktatója és munkatársa köszöntötte a közönséget.

Tragédiához vezetett a jog és politikai hatalom torz kapcsolata

„A jog torzított formáját alkalmazták. A történelem e sötét időszakában a jogot, amelynek védelmeznie kellett volna, rendeltetésétől eltérítették, és végzetes fegyverré vált azoknak a kezében, akik faji ideológiát és gyűlöletet hirdettek” – jelentette ki dr. Veress Emőd, az esemény szakmai kurátora, hozzátéve, hogy a konferencia az emlékezés mellett a joggal való visszaélés megértését is szolgálja.
Dr. Aniceto Masferrer előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a 20. század volt a legtragikusabb az emberiség történelmében. A nagy diktátorok, mint Sztálin, Mao Ce-tung és Hitler több tízmillió ember halálát okozták. A professzor szerint túl egyszerű megoldás csupán a diktatúrákat okolni. Úgy véli, érdemes mélyebben megvizsgálni a jog és hatalom kapcsolatát. Ez viszont bonyolult, hiszen a jognak a politikai hatalom fölött kell állnia, miközben az állam, a politikum szabja azt meg. Minden országban egymás után szinte varázsütésre születtek meg a diszkriminatív törvények, sőt ott is kellett zsidótörvényt, antiszemita kampányt alkalmazni, ahol nem volt jelentős zsidó közösség.
De hogy jutott el idáig Európa? Az első világháború traumatikus hatása kisugárzott a második világháborúra és az azt megelőző eseménysorozatokra is. Minden felnőtt férfit „kihajtottak” a frontra, megszokták az erőszakot, halált, a háborúban uralkodó terrort. Ott nem volt jog. Sokan látszólag épségben tértek vissza, de a lelki sérüléseket nem mérte fel senki, nem foglalkoztak velük – fejtette ki a jogtörténész. Úgy véli, nem véletlen, hogy az összes diktátor háborús veterán.

Diszkriminatív törvények a „közérdek” nevében

Az antiszemita törvények a zsidóság gazdasági és társadalmi életének fokozatos felszámolásához vezettek. Olaszországban is arra törekedtek, hogy rendre teljesen elszigeteljék a közösséget, visszaszorítsák a gazdasági szerepüket – mondta el dr. Ida Ferrero. Ezek a törvények az olasz alkotmánnyal egyidejűleg létezhettek, mert a kisajátításokat a „közérdek” nevében hajtották végre.
Magyarországon a politikai jogok korlátozásával közel százezren vesztették el választójogukat. Dr. Schweitzer Gábor kiemelte: a zsidóság kiszorítására irányuló törekvések alkotmányos alapelveket sértettek, szöges ellentétben álltak az állampolgári jogegyenlőség elvével. „Amikor maga a jogszabály erkölcstelen, törvénytelen, semmilyen emberi méltóságot nem tartalmaz, ott megáll a tudomány” – hangsúlyozta dr. Horváth Attila alkotmánybíró.
A fajvédelmi rendelkezések sorában elsőként „a német vér és német becsület védelméről” szóló törvény jelent meg 1935-ben Németországban. Romániában 1940-ben, Magyarországon pedig 1941-ben rendelkeztek a házasságok tiltásáról, szankcionálásáról, sőt a házasságon kívüli nemi kapcsolatokat is büntették. Az anyakönyvvezetők alapos, táblázatokban kidolgozott útmutatást kaptak arról, hogy ki számít zsidónak. 1941-ben főleg római katolikus és református vezetők szólaltak fel a felsőházban a törvény ellen. A kor nagy jogászai hallgattak, mintha nem is vettek volna tudomást a jogszabályok létezéséről – tette hozzá Veress Emőd.
Míg Magyarországon a zsidóellenes törvényeket megvitatták a parlamentben, és publikálták a hivatalos közlönyben, Romániában nem lehet rámutatni a konkrét, a holokausztot megvalósító összes rendelkezésre. Ion Antonescu miniszterelnök idején „a hivatalos közlönyben publikált törvényekből lassan írásos, de nem nyilvános rendeletek lettek, majd a csupán szóban továbbadott döntéseken át eljutottak a tisztviselők közötti hallgatólagos megállapodásig. Parlament nem létezett, a sajtót pedig súlyosan cenzúrázták” – vázolta a hazai helyzetet dr. Nicolae Drăgușin. 1939-ben az állampolgárságot is megvonták az erdélyi zsidóktól, 1940-ben pedig, Észak-Erdély visszacsatolásakor éppen ők lettek az első deportáltak.

Lépésről lépésre – a törvényektől a deportálásig

A kezdeti szabályozásoktól hamar eljutottak a sárga csillagok viseléséig, az utazás megtiltásáig, vagyonelkobzásig és a rettenetes üregi motozásokig. A rendeletek ellen kevesen tiltakoztak nyíltan, sőt a helyi hatóságok megfelelési vágyból sokszor az elvártnál is szigorúbban jártak el. Például a nagyváradi gettó táborrendje kimondta, hogy aki jogtalanul hagyja el a gettót, azt a csendőrök lelövik – ismertette a történéseket Kovács Bence Zsolt.
A koncentrációs táborokban kialakult a rabok között egy íratlan, egyenlőségen alapuló morális, etikai kódex, amelyhez a rabok nagy része ragaszkodott. Ezt csak a visszaemlékezésekből lehet rekonstruálni. Ők oszthatták el, hogy hányan legyenek a barakkokban, a kiporciózott fejadagokra saját mérleget használtak, és meglincselték azt, aki ellopta más ételét.
„A magyar zsidók nem hibáztathatók azért, hogy bíztak a kormányban, hiszen egy épeszű ember sem feltételezné, hogy meg fogják gyilkolni őket vagy családtagjaikat. Legtöbben a deportálás pillanatáig követték a törvényt, de hiába” – idézte fel Veszprémy László Bernát.
Az eseményen a romák deportálásáról is szó esett. Először statisztikák készültek a romák számáról, majd összegyűjtötték őket a megyeszékhelyen, és a népcsoport 10 százalékát deportálták a Dnyeszteren túli településekre. Elsősorban a nomád romákat célozták, a letelepedettek közül a biztos megélhetés nélkülieket vagy akik bűncselekményeket követtek el.

A holokausztra adott jogi válaszok

Az 1945 és 1949 között lezajlott nürnbergi perek, amelyeken a náci vezetők felett ítélkeztek, máig fontos jogi örökséget jelentenek, letették a nemzetközi jog normatív alapjait – mondta el Kiran Mohandas Menon. Hozzátette: „Ez az örökség még mindig él: minden jelentős nemzetközi büntetőjogi pillanatban ott van Nürnberg, és jelen van a közbeszédben is. Erőteljes szimbólum. Az ítéletet a tárgyalótermen túlra, a történelemre tekintve hozták meg.”
Dr. Székely János kifejtette, a nürnbergi per a kelet-európai tárgyalásoknak is alapot szolgáltatott. A magyarországi népbíróságok mintegy 27.000 embert ítéltek el, és 322 halálos ítéletet hoztak. Romániában Kolozsváron és Bukarestben működött népbíróság, és bár a perek indokoltak voltak, sok esetben politikai befolyás alatt, eszközként használta őket a rendszer.
Napjainkban „mindenki óvakodik a régi népbíráskodások újravizsgálásától, de amíg Kárpát-medence-szinten nem nézünk szembe a múlt törvényszegéseivel, nem ismerhetjük a teljes képet” – jelentette ki dr. Gellért Ádám. Úgy véli, a történészek közös munkájával kell feltárni, érthetővé és a jövő számára is értelmezhetővé tenni a valóságot.
Aniceto Masferrer szerint „olyan demokráciára van szükségünk, ahol az emberek önállóan gondolkodnak, és nem fogadnak el mindent megkérdőjelezés nélkül.” Horváth Attila arra kérte a leendő jogászokat, hogy a legkisebb diszkriminációt se fogadják el. „A törvények betartásához a legaprólékosabban ragaszkodnunk kell. Amikor valaki mást jogsértés ér, fogjunk össze, segítsük egymást” – biztatta a fiatalokat az alkotmányjogász.