Könyvbemutató

2024.12.04. 17:02

Bemutatták Szabó József kötetét Margittán

Az Ismeretlen Érmellék írásban és képekben trilógia harmadik kötetét november 27-én mutatta be dr. Szabó József újszülöttgyógyász, helytörténész a margittai művelődési ház konferenciatermében.

Szőke Ferenc

A szerző népszerűségének és elismertségének köszönhetően telt ház volt a teremben. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Cseke Attila szenátor, aki a méltatás feladatát is magára vállalta. Helyi szintről Demián Zsolt polgármester, Bradács Alíz kórházmenedzser, az intézmények és civil szervezetek vezetői, munkatársai, valamint Szabó József írásait kedvelő olvasók voltak jelen a bemutatón.
Az esemény szervezői a szerző, a margittai RMDSZ, a Horvát János Társaság, a Pro Folk Egyesület, illetve a Dr. Pop Mircea Municípiumi Kórház voltak. A moderátor szerepkörét a HJT elnöke vállalta magára. Röviden köszöntötte a szerzőt, a meghívott vendégeket és a közönséget, majd köszönetet mondott a nagyszámú jelenlétért. Elsőként a Gyöngyvetők Néptánccsoport mutatta be az alkalomra készített műsorát, melyet követően Demián Zsolt polgármester osztotta meg gondolatait. Köszönetet mondott a szerzőnek, amiért Margittán nem „csak” mint gyermekgyógyász szolgálja a közösséget, hanem helytörténész minőségében is. „Fontos ismerni azt, hogy milyen a kultúránk, honnan jöttünk, hol vagyunk, és milyen irányba tartunk” – fogalmazott. 

 

A polgármester után Bradács Alíz állt a mikrofon elé, aki visszaemlékezett az előző kötetek kiadására is. Nagyfokú elismerését fejezte ki a szerző irányába, akit az egész Érmellék polihisztorának nevezett. Bemutatta azt az utat, melyet Szabó József helytörténészként megtett. „Munkájához rengeteg idő és kitartó munka kell, melyet most tisztelettel megköszönök”– fogalmazott a kórházvezető. Az esemény kulturális programmal folytatódott. Bálint Tibor ötödikes tanuló elszavalta Kányádi Sándor Nyergestető című versét, majd a Horváth János Társaság Vegyes Kórusa népdalokat énekelt. 

 

Ezt követően kezdődött el maga a könyvbemutató. Cseke Attila kezdte a méltatással, melyben nagy értéknek nevezi azt, hogy van egy ilyen ember Margittán. Írásaiból megtudjuk, megismerjük szűkebb hazánk történelmét, mely számunkra óriási érték – emelte ki beszédében. Zárszavában köszönetet mondott a szerzőnek a befektetett munkáért és azért is, hogy őt bízta meg a kötet bemutatásával. Rátért a részletes könyvismertetésre, mely igazi kedvcsináló volt a kötet elolvasására. 

 

Dr. Szabó József is beszélt aktuális kötetéről, továbbá kutatási terveiről. Ígéretei szerint még lesznek a közösséget mélyen érintő és érdeklő írásai. Megtudtuk azt is, hogy a kötetet saját költségére adta ki. A bemutató után megvásárolható volt és kérésre dedikálta. A jelenlévők döntő többsége élt ezzel a lehetőséggel.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában