Hegyizene: film készült az Erdélyi-szigethegységről

János Piroska

Rendhagyó természetfilmmel várták a nagyváradi közönséget a Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszékének közös eseményén. Ismerős tájak köszöntek vissza a vászonról, már csak azért is, mivel a közönség soraiban zömében a Nagyváradhoz közeli tájakat jól ismerő természetbarátok, rendszeresen túrázók ültek. Szendőfi Balázs alkotása azonban valószínűleg számukra is tartogatott érdekességeket, hiszen már a felépítése sem a szokványos ismeretterjesztő filmekét követte. A 75 perces alkotás természetfilm és művészfilm találkozása, amelyben a természet nem csupán egy bemutatandó közeg, hanem egy élő, érző lény. 

Ezt nyomatékosítva a 145 millió éves hegy emberi hangon szólal meg: „Változás közeleg, amit csak akkor vészelhettek át, ha magatok is változtok” – szól a nézőhöz az első képkockák alatt a megszemélyesített Erdélyi-szigethegység, amelynek „hangját” a Semmelweis című filmből is ismert Nagy Katica színművész kölcsönzi. Ez az egyes szám első személyű narráció – melyet maga a rendező írt – kísér végig az egy és negyed óra során, hogy az olyan magával ragadó képsorok után, mint az álkérész metamorfózisa, az átlátszó hegyi patakban futkosó kárpáti vízifutrinka, vagy az első alkalommal alámerülő vízirigó-fióka, kijózanítóan irányítsa a figyelmet a quadok által öszszekarcolt tájra, a nyári időszakban túlzsúfolt Glavoj-rétre és a környező erdős területet beborító szemétre, vagy a tűzijátéktól megriadó, fiókáját akár el is hagyó szirti sasra. 

„Az ember egyik fő életcélja, hogy nyomot hagyjon maga után. Talán ez az egyetlen a céljaitok közül, ami remekül megy. Földön, vízen, levegőben, lépten-nyomon igen tartós emlékek biztosítják, hogy sokáig ne felejtselek el benneteket akkor se, amikor ti már nem lesztek” – halljuk, miközben a szászavinci kénsavas zagytározóból égnek mutató templomtorony napóraszerűen jelzi a már-már elkerülhetetlen katasztrófához vezető időt. Az alkotás mesterien egyensúlyoz a vészjósló képsorok és a háborítatlan – vagy épp a pillanatnyi háborítatlanságnak örvendő – élővilág között, épp annyira, hogy ne hagyja a nézőt elmerülni a pesszimizmusban, de rámutasson arra, mi mindent veszíthet, ha nem lép időben. 

„Belső csendet találsz” 

„Erdély kapuja vagyok. Ha eljutsz hozzám, belső csendet találsz, és látni, hallani, érezni fogod, hogy a víz muzsikálni is tud” – szól hozzánk a hegység, utalva ezáltal az alkotás címére is. A filmben kiemelt szerepet kap a zene, Fekecs Ákos és Szendőfi Balázs handpan-baszszusgitár duettjei festik alá a jeleneteket, ugyanolyan jelentőséggel bírva, akárcsak a narráció. Művészi jellegét erősítik ugyanakkor az olyan megfogalmazások is, mint például a hegység „nevetőráncaként” emlegetett Szegyesd-völgy. Mindezek mellett természetesen ismeretterjesztő jellege sem alábecsülendő, hiszen olyan érdekességekről szerezhetünk tudomást, mint a télen is vígan élő hószúnyog vagy a pompázatos színben káprázó kárpáti kék meztelencsiga, de a 25 emeletnyi magas Csodavár is a kamerák látószögébe kerül. S hogy mennyire gazdag az Erdélyi-szigethegység és hány oldala vár felfedezésre, jelzi az, hogy a váradi közönség csak az első részét látta az alkotásnak, a második várhatóan jövő tavaszra készül el – derült ki abból a beszélgetésből, amelyet a vetítést követően folytatott a rendezővel Kiss Lóránt rádiós műsorvezető. 

A közönségtalálkozón az érdeklődők azt is megtudhatták, hogyan született meg a film, amelynek írója, rendezője, fényképezője, vágója és zeneszerzője, valamint producere is egy személy, azaz Szendőfi Balázs. Mint az a fentiekből talán sejthető, a független filmesnek nem ez az első természetfilmje: az egyszemélyes stábbal dolgozó rendező eddig nyolc alkotást engedett ki a keze közül, a Körösök vízrendszerét bemutató Volt egyszer egy vadvízország című például teljes egészében elérhető a YouTube videómegosztó csatornán. A természetfilm tavaly a IX. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztiválon A Kárpát-medence természeti értékei szekció hosszú filmek kategóriájában első helyezést ért el. Ennek az alkotásnak a kapcsán járt először az Erdélyi-szigethegységben 2021 júniusában. „Sikerült egyfajta különleges szerelembe esnem a hellyel, és ez indokolja a film hangvételét. Hogy ilyen narrációs szöveget írtam, ilyen hangvétellel, az nagyban a hely varázsának köszönhető” – jegyezte meg a Hegyizene kapcsán a rendező, aki a váradi bemutatóra egy „I love Apuseni” feliratú pólóban érkezett. 

Hogyan készült? 

A film három évig készült, az utolsó forgatási hét a 2024. április 21-i bemutatót megelőző volt. A filmkészítést általában nem előzi meg hosszas kutatómunka, helyismeretet időközben szerez, és 98 százalékban saját maga filmez – avatta be a rendező a közönséget a kuliszszatitkokba, hozzátéve: sokat támaszkodik ugyanakkor helyi segítők, illetve a Békés vármegyében élők, de a szigethegységet jól ismerők segítségére. Saját indíttatású filmként nem volt szükséges előre leadni a forgatókönyvet, így – amellett, hogy természetesen volt egy elképzelése arról, milyen élőlényeket szeretne lefilmezni – a forgatás során akadtak olyan „meglepetések”, amelyekre nem is számított. Ilyen volt a szirti sas, amely meg is támadta a „légterét” megsértő drónt, vagy a vízirigó, amely a film egyik főszereplőjévé vált. A vízicickány felbukkanása is véletlenszerű: vízirigót szeretett volna filmezni, amikor a felvételek visszanézése során észrevette az apró cickány átsuhanását. Amit a filmben látunk az aprócska állatról, az háromszori kiszállás eredménye, tízszeres lassítású felvételen. Az előzetes forgatókönyv hiánya miatt kerülhettek be időközben az olyan témák, mint a természetet fenyegető túlturizmus, az illegális terepjárózók vagy a bányatevékenység, a második részben pedig a fakitermelés és a vízerőművek kerülnek középpontba. Teleobjektíves drónt használ, amelynek segítségével nem kell olyan közel mennie a célhoz, ahogy azt a néző az elkészült alkotásban láthatja, egy víz alatti kamera kivételével olyan eszközöket használ, amelyekkel az átlagember a nyaralását rögzíti. Mint a beszélgetés során kiderült, tervben van, hogy a filmet román nyelvű felirattal, illetve román nyelvű szinkronnal is ellássák, így akár a szélesebb romániai közönséghez is eljuthat. A beszélgetés alatt szó esett az alkotás kritikai hangvételéről is, amellyel a néző figyelmét a természetromboló magatartásra irányítja anélkül, hogy kimondottan az egyént vonná kérdőre. „A felelősség mindenképpen kollektív. Nem akartam senkit megsérteni, nem ez a felállás: ők sértettek meg valamit, aminek próbáltam lefordítani a panaszát” – jegyezte meg a rendező.