2024.12.05. 11:00
Ismét Nagyvárad lesz a jó cselekedetek városa
Fotó: Alexandru Nițescu
ERDON-összeállítás
A nagyváradi karácsonyi vásár alkalmával idén is megrendezik a „Jó cselekedetek városa” elnevezésű jótékonysági akciót. Ennek keretében a bukaresti Radio Zu a nagyváradi Szent László (Unirii) térről sugározza adását december 15–21. között, adakozásra buzdítva a váradiakat és az itt tartózkodó turistákat, hogy anyagi támogatásukkal segíteni tudjanak a rászorulóknak. A Radio Zu két műsorvezetője, Mihai Morar és Daniel Buzdugan szerdán jelentették be a reggeli műsorukban, hogy idén is Nagyváradot választották meg a jó cselekedetek városának. „December 15-én költözünk be a Radio ZU Nagyváradon felépített üvegfalú házába, amit idén is a karácsonyi vásár szívében helyeztek el. Ahogy megszokhattuk, minden este lesz koncert. Még nem árulhatom el az idei fellépők névsorát, de nagy sztárokra számítsanak…” – részletezte Mihai Morar. A Radio Zu két munkatársa mellett még hatan költöznek be az üvegházba, és egy hétig innen sugározzák adásukat, közben adományokat gyűjtenek a rászorulóknak vagy egy-egy nemes ügyért. A háznál kihelyeznek egy dobozt is az adományoknak, de a korábbi évek tapasztalata alapján nagyobb felajánlások is érkeznek majd. Ez lesz az ötödik alkalom, hogy a jótékonysági akciót Nagyváradon szervezik meg, 2019-ben, az első alkalom során összesen 539.619 euró gyűlt össze.