Adománygyűjtés

2024.12.03. 18:19

Jótékonysági bált szerveztek a gyantai templom felújítása érdekében

Aukcióval egybekötött jótékonysági bált szerveztek szombat este Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen. A felajánlásokból, árverésből befolyt összeget a gyantai református templom felújítására fordítják.

Fotó: Horváth Zoltán

János Piroska

A Gyantai Református Egyházközség szervezésében létrejött bál résztvevőit a gyülekezet lelkipásztora, Soós József-Tamás köszöntötte. Elmondta: a gyülekezet tavaly jutott arra az elhatározásra, hogy teljes egészében felújíttatja templomát, a tervezési fázis immár befejeződött. A nagyszabású tervhez egy egész éves lelki programot kapcsoltak, amelynek vezérigéjeként a Prédikátorok könyvének 3. fejezetét választották, mely szerint „mindennek megszabott ideje van”. 

A gyantai egyházközségben eljött az ideje az építésnek, s ahogy megvolt az ideje a sírásnak, amikor a gyantai vérengzés nyolcvanadik évfordulóján megemlékeztek az áldozatokról, úgy eljött az ideje a nevetésnek, a táncnak is a jótékonysági bál révén – jegyezte meg a szórványgyülekezet lelkipásztora, köszönetet mondva mindazoknak, akik által létrejöhetett az est, többek között a helyszínt biztosító Partiumi Keresztény Egyetemnek, illetve az eseményt támogató Bethlen Gábor Alapnak.

Amint arról korábban beszámoltunk, a jótékonysági bált egy kiállítás előzte meg az egyetem aulájában, ahol az Élesdi Művésztelep alkotói által felajánlott festményeket lehetett megtekinteni, ezeket a szombat esti bál alatt bocsátották árverésre. Mind a jótékonysági bálon befolyt adományokat, mind az árverésből származó összegeket a templom felújítására fordítják.

Fotó: Horváth Zoltán

A jótékonysági bál fővédnöke Grezsa Csaba főkonzul volt, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa képviseletében dr. Simon István Előd konzul szólt a résztvevőkhöz. Pál apostol efézusbeliekhez írt levelének második fejezetét idézve rámutatott: „ha a gyülekezet, az élő közösség maga a templom lelki értelemben, akkor életükkel, cselekedeteikkel, keresztény magyar identitású személyként és közösségként hordozzák a templom ügyét, és a lelki templom növekedése mellett, vagy éppen ezáltal, a fizikai templom is megmarad, nem bontásra, hanem jó esetben felújításra kerül”. „Jó hír, hogy a megmaradt partiumi és erdélyi magyar közösség szemmel láthatóan élni akar, van hite, reménysége. Számomra ennek egyik tanúbizonysága ez a mai alkalom is (…) Kívánom, hogy a mai alkalom elérje célját, hogy a gyantai református közösség legyen és maradjon a településnek igazi, lelki temploma” – fogalmazott a konzul.

A bál védnökeként Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere is köszöntötte a bálon megjelenteket, a gyantaiakat a bihari magyarság egyik emblematikus közösségeként nevezte meg, amely számára fontos, hogy újra erőre kapjon. A marosvásárhelyi polgármester nyitotta meg egyúttal azt az árverést, amelyen az Élesdi Művésztelep tagjainak alkotásaira lehetett licitálni. A festményeket, illetve azok alkotóit Zuh Deodáth eszmetörténész ismertette. Az est során népdalokat hallhattunk Nagy Dorka-Fanni, a Kriza János Országos Balladaéneklő Verseny díjazottja előadásában, de Szirtes Katalin zongorakísérete mellett színpadra lépett Gábor Géza és Laborfalvi Soós Béla, a Magyar Állami Operaház két énekese is. A táncot – amelyen a zenét a Kiss Music Band szolgáltatta – Kondor Csenge-Lea és Barsa Andrei, a Torja Dance Academy két táncosa nyitotta meg.

Fotó: Horváth Zoltán

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában