A jövő képzőművészeiről beszélgettek a PKE-n

Ciucur Losonczi Antonius

Az érdeklődőket dr. Kányádi Iréne, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) képzőművészeti tanszékének adjunktusa köszöntötte, bemutatva a „főszereplőket”: Jakobovits Márta keramikusművészt, a svájci Nemzetközi Kerámia Akadémia tagját, Lovadi Kinga természetművészt, dr. Balázs Zoltánt, a PKE képzőművészeti tanszékének vezetőjét és adjunktusát, valamint dr. Horváth Gizellát, a PKE képzőművészeti tanszékének professzorát.
A magyar kultúra heti programsorozat részeként zajlott rendezvény első felében Lovadi Kinga tartott prezentációt eddigi tevékenységéről. Felidézte, hogy már gyermekkorában érdeklődött a képzőművészetek iránt. A Nagyváradi Művészeti Líceumban érettségizett grafika szakon, majd a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetemen folytatott felsőfokú tanulmányokat úgy, hogy közben Belgiumban és Magyarországon is képezte magát. Eleinte furcsának tűnt számára, miként férhet el egymás mellett a dizájn és a képzőművészet, de aztán rájött, hogy a formatervezői tudás a megélhetés miatt fontos, míg a művészet a kreatívitásnak mutat irányt, magyarázta a meghívott.
Indiai, dél-koreai, ausztriai és kalotaszegi élményeiről, eddigi művészi fejlődéséről is beszámolt Lovadi Kinga. „Alkotásaimban az ember és a természeti környezet közötti kapcsolatot vizsgálom. A térben talált organikus elemekből építkezve helyspecifikus installációkat, performansz jellegű alkotásokat hozok létre, melyek tükrözik a helyszín egyedi identitását. A tájban talált szerves anyagokkal dolgozva lehetőségem nyílik arra, hogy olyan, a térben elhelyezett jeleket hozzak létre, melyek a természeti elemek sokszor észrevétlen szépsége, értéke felé irányítják a figyelmet. Efemer jellegük miat ezek a munkák gyors metamorfózison mennek keresztül, a létezéstől a megsemmisülésig. Olyan perspektívát kívánok a néző elé tárni, melyben az emberi test, az egyén mintha egybeolvadna a természet elemeivel, az alkotások így az ember és környezete közti szétválaszthatatlan egység allegorikus képeivé válnak”, fogalmazott a művész.

Mesterséges intelligencia a művészetben

Az előadás utáni kerekasztal-beszélgetésen Lokodi Kinga vitaindítóként felvetette, hogy a mesterséges intelligencia milyen hatást gyakorol az alkotási folyamatokra. Erre reflektálva Horváth Gizella kifejtette: „nem szereti”, mert véleménye szerint a mesterséges intelligenciának nincsenek önálló gondolatai, csupán egy eszköz. Megjegyezte: az évszázadok folyamán az élő alkotóművészek képesek voltak érzéki látszatot adni az eszméiknek. Voltak tehát saját gondolataik, „melyeket meg tudtak formázni”. Sokáig az egyetemes eszme kifejezője a szépség volt, de valószínűleg a jövőben ez már nem lesz elég. Napjainkban ugyanis inkább ideológiák, érdekek és más értékek mentén alkotnak egy egyre inkább szétziláltabb társadalomban és politikai környezetben. „Szerintem majd a jövő utáni jövő fogja eldönteni azt, hogy a ma vagy a közeli jövő képzőművészei mennyire tehetségesek vagy teremtenek értékeket. Mert a tömeges lájkoknak ebből a szempontból nincs relevánciája, az idő úgyis kirostálja azt, ami nem méltó a halhatatlanságra”, tette hozzá Horváth Gizella.
Balázs Zoltán úgy vélte: a kikből lesznek a jövő képzőművészei gondolata azon nagy kérdések sorába illeszthető, miszerint: honnan hova tartunk vagy mi az élet értelme? Örökké foglalkoztatnak minket, aztán alakulhat jobban vagy rosszabbul, unalmasabban vagy izgalmasabban a történet. Mindenesetre sok minden múlik azon, hogy a művészeket mennyire támogatja a társadalom, illetve kapnak-e kellő „muníciót” otthonról. Sajnos mostanság már nincsenek Medicik, hiányzik az értékorientált szemlélet, jelentette ki a tanár.
Jakobovits Márta azt mondta: neki fogalma sincs arról, hogy kik lesznek a jövő képzőművészei, hiszen ez attól is függ, hogy  milyen irányba „pörög” tovább a világ, és mit ráz le magáról. És attól is, hogy a felnövekvő legújabb nemzedékek hogyan látják ezt, mire figyelnek majd leginkább  oda.