A vörös báróról és Ayrton Sennáról a paptamási hangárban: Nagy Sándor modellezőnél jártunk

Ciucur Losonczi Antonius

Péntek délelőtt van, és csak a beszélgetés végeztével vesszük észre, az ajtón kilépve, hogy sűrűn havazik, a földeket vékony hóréteg borítja be. „Ez biztosan nem kedvez a reptetésnek” – jegyzem meg laikusként, de azt látom, hogy vendéglátóm nemhogy lehangolt lenne, hanem éppen ellenkezőleg: kifejezetten örül a hónak, és már tervezi is, hogy az egyik hidroplánmodelljét kihozza a szabadba. Érdekes egyébként, hogy másoktól eltérően, akik valamilyen hobbinak hódolnak, vagy életformájukká válik egy adott dologgal való foglalkozás, Nagy Sándor esetében nem beszélhetünk ilyen folyamatosságról. Több évtized kimaradás után néhány évvel ezelőtt vált szenvedélyes modellezővé, illetve ennél sokkal többé, hiszen bíróként is tevékenykedik. „Ekkor lett rá több időm, helyem és pénzem. Nem a legdrágább sport, de nem is a legolcsóbb” – magyarázza. Arra kér: feltétlenül említsem meg dr. Gáher Lajos nevét, aki a mentora, és akinek rengeteget köszönhetnek a modellezők. „A doktor úr a váradi repülőmodellező-klubnak az alapítója. Többszörös országos bajnok, Európa-bajnok, a sport mestere. Az ő segítségével kezdtem újra a modellezést, és a mai napig is mindenben támogat engem. Sajnos a Pionírházban nem ő volt a tanárom” – fogalmaz mély tisztelettel a hangjában.

Az első repülőgép, amit még a Pionírházban szerelt össze, egy F1-es vitorlázó volt. Komplex faépítésű, papírbevonattal, a szárnynak a bordáit még borszeszlámpa felett hajlították. „Manapság a fiatalok el sem hiszik, hogy a fát lehet hajlítani. Dehogynem! Nagyon jó érzés volt, amikor az udvaron feldobtuk és repült” – nosztalgiázik beszélgetőtársam. Később aztán nagy vitorlázót épített, A3-ast, ami az idők folyamán sajnos összetört. Ez és az a bizonyos első sincs már meg, valamelyik költözéskor tönkrement. 

Különleges repülőgépmodellek 

Bár nem számolta, valószínűleg legalább száz repülőgépmodell megfordult a kezei között az idők folyamán. „Hogy melyikre vagyok a legbüszkébb? Mindegyikre” – válaszolja az ezt firtató kérdésemre. „Mindegyikben van egy-egy olyan dolog, ami miatt megépült az a modell, és ami azt különlegesebbé teszi a többinél” – teszi hozzá. „A Piper Cube-ot például használták a második világháborúban az amerikai hadseregben felderítőgépnek is. Amit pedig most csinálok, a Li-2-es, az eredetileg DC-3-as, melynek a licencét az amerikaiaktól vették meg az oroszok. Ez arról híres, hogy annak idején DC-3-asokat használtak a légi hídon Nyugat-Berlin felett. A Li-2-ből amúgy az eddigi utolsó példányom Magyarországon van, Budapesten az Aeropark üzemelteti. A vörös báró gépe pedig egy Fokker Dr.I-es. Ez is érdekes, ez még olyan repülőgép volt, melynek furcsa módon nem a motortengelye forgott, hanem a tengely volt rögzítve, és akörül forgott a motor. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a repülőgép orrában egy 160–170 kilós valami pörgött, mint egy giroszkóp. Elég érdekes lehetett vezetni” – magyarázza Nagy Sándor. Az is szóba kerül: bár rengeteg időt tölt repülőgépek közt (még ha ezek kisebb méretűek is), még sohasem vezetett ilyen légi járművet. „Pilótafülkében már ültem, és azt hiszem, most már túl késő, hogy megtanuljak repülőgépet vezetni. Talán fel sem vennének, már túl öreg vagyok ehhez. Megvannak a korlátai annak, hogy el tudjál végezni egy ilyen iskolát” – mosolyog, amikor felvetem neki az ötletet. Hozzáteszi: ha valaki pilóta, az nem jelenti különben automatikusan azt, hogy egy modellt is irányítani tud. És ha már a nagyobb repülőgépekre terelődik a beszélgetés, a modellező megemlíti azt is: amikor korszerűsítették a nagyváradi repülőteret, az okoskerítéssel gyakorlatilag megszüntették a modellrepteret, így most mindenki ott repít, ahol tud. Ő például a paptamási kertje végében szokott, a legelőn, és úgy tűnik, Matyi Miklós polgármester jónak tartja az ötletet, hogy kialakítsanak a településen egy modellrepteret, melynek használatáért, mint bárki más, bérleti díjat fizetne Nagy Sándor is. Ez nemcsak a modellezőknek volna jó, hanem a községnek is, hiszen minden repülőhöz tartozik egy-két ember, s ha versenyeket tudnának szervezni, akkor még többen jönnének, ami „feldobná a turizmust”.  

A világbajnokságokon, kupaversenyeken különböző csoportok, kategóriák vannak, és – ahogy Nagy Sándor fogalmaz – „a nagyszalontaiak nagyon keményen nyomják”. Ők szabadon repülős versenyeket szoktak rendezni – ez azt jelenti, hogy a repülő nem rádiótávirányítóval vezérelt modell. Felhúzzák egy zsinórral, vagy típustól függően felmegy magától, melyik milyen, s attól a pillanattól kezdve, hogy elszabadul, magától repül egészen a leszállásig. Megtudom azt is: Magyarországon nagyon nagy kultúrája van a modellezésnek, Gyulán, Békéscsabán, Budapesten, Székesfehérváron vannak a főbb központok, de szinte minden városban működik egy-egy klub. Romániában pedig a bukarestiek és a brassóiak „tolják nagy léptékben, kitűnő munkát végezve”. 

Drónok, a „motorizált téglák” 

Arra is kitér Nagy Sándor: ő akkor bütyköl, amikor ihletet kap hozzá. „Nem úgy van az, hogy én akkor leülök, és ragasztom, és csinálom, és akkor majd jó lesz. Az én múzsáim a Queen, a Metallica, az AC/DC. Csak éjszaka építek, amikor biztos, hogy nem fog zavarni senki, ilyenkor bekapcsolom otthon halkan a zenét. Persze néha előfordul, hogy még így sem akar sikerülni. Ilyenkor leteszem a ragasztót, és elmegyek aludni. Olyan is előfordult már, hogy hetekig agyaltam valamin, és végül jó lett” – meséli a modellező. Amilyen szeretettel beszél a repülőgépmodelljeiről Nagy Sándor, olyan elutasítóan a drónokról, amikor beszélgetésünk vége felé azt kérdezem tőle, mi a véleménye ezekről. „Utálom őket. Bővebben? A drónok motorizált téglák. Sajnos szenvedünk tőlük, mert egy kalap alá vettek bennünket, holott a boltban megvehető drónoknak a reptetése szerintem nem egy sporttevékenység”. 

Búcsúzáskor azt is hangsúlyozza: szívesen megy iskolákba a modelljeivel, ha hívják – ahogyan tavaly novemberben a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskolába is elment. Nem kér ezért pénzt, maximum az üzemanyag költségének a megtérítését, ha nagyon nagy a távolság. „Akit elkapott a »vírus«, az csinálni fogja úgy, ahogy én is újrakezdtem harminc év után. A modellezés azonban nem olyan tömegsport, mint a foci vagy az úszás, hanem technikai, méghozzá a legkeményebb fajtából. Az egyik leghíresebb repülőgépmodellező Ayrton Senna volt. Szerintem van jövője, mert egyre olcsóbban lehet hozzáférni az alkatrészekhez. De ehhez az is kell, hogy a szülők ne táblagépet nyomjanak a gyermekeik kezébe. És nem a legkisebb, legegyszerűbb modellekkel kell belevágni. Vitorlázómodellekkel kell kezdeni, s a kezdeti lépések után mindenképpen megkeresni egy modellezőt, hogy az első örömből ne legyen az első csalódás is” – hangzik a jó tanács Nagy Sándor részéről.