Ünnepeltek a nagyvárad-rogériuszi református templomban is

Ciucur Losonczi Antonius

Kövendi István nagyvárad-rogériuszi református lelkipásztor köszöntötte a megjelent világi elöljárókat, gyülekezeti tagokat és a többi ünneplőt, majd a 23. zsoltárt olvasta fel a Szentírásból. Arra hívta fel a figyelmet: a magyar nemzet történelemkönyvében vannak pirossal megjelölt ünnepek, de március 15-e ezek közül is kiemelkedik, mert újból és újból erőt tud adni, büszkeséggel tölt el bennünket, és arra sarkall, hogy közösen tegyünk valamit, mert ennek előbb vagy utóbb meglesz az eredménye. Ugyanakkor a szabadság és az igazság ünnepe is. És tulajdonképpen ezen fogalmakra utal Dávid éneke is, hogy mit jelent az, ha egy nép vagy nyáj Istenre figyel, aki mindig gondoskodik arról, hogy jó vezetőink legyenek. Ezért „az Úr az én pásztorom” kijelentés nem csupán egy bibliai idézet, hanem sokkal több ennél: hitvallás. Napjaink zűrzavaros, feszültségekkel terhelt világában is megnyugvást adhat számunkra, hogy jó pásztorként Isten küld számunkra jó vezetőket, ahogyan tette azt 1848-ban is Petőfi, Kossuth és más forradalmárok személyében. És akkor már nem kell félnünk, még akkor sem, ha próbatételekkel szembesülünk és „a halál árnyékának völgyében járunk”. Március 15-én azonban nemcsak emlékeznünk kell, hanem remélnünk is, bízva Isten ígéretében, abban – ahogy a zsoltáros is mondja –, hogy az Ő jósága és szeretete kísér minket az utunkon – hangsúlyozta a tiszteletes.

„Itthon vagyunk otthon”

Az istentisztelet után a templomtorony lábánál folytatódott az ünneplés, Bán Alpár lelkész moderálásával. Itt Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója mondott beszédet. Kijelentette: március 15-ét ünnepelhetjük pompával, csinnadrattával és fáklyás felvonulással, vagy felölthetjük ünnepi ruhánkat és halkan, olykor némán állva megkoszorúzhatjuk hőseink emlékműveit, de legbelül minden esetben a szabadság parázsló tüzének roppanását és a forradalom hullámának zaját halljuk. „Én magam az egységes magyar érdekképviselet híve vagyok, kisebbségben ez másképp nem lehet célravezető. Gondoljuk csak végig: mi lett volna, ha 177 évvel ezelőtt nem egy közös akarat irányít? Vajon lenne-e ma mit ünnepelni, vajon kitűznénk-e a kokárdát, és létrejött volna-e az a szellemi tőke, melyre jogosan vagyunk büszkék? És lehetünk is, hiszen úgy tűnik, kellünk a világnak. Ha nem így lenne, már régen eltűntünk volna a történelem süllyesztőjében. (…) Mi is európai polgárok lettünk, utazhatunk szabadon, kettős állampolgárok lehettünk, de ez nem mentesít minket attól, hogy hittel őrizzük nemzeti identitásunkat, hovatartozásunkat szülőföldünkön. Mert mi itthon vagyunk otthon – ezt soha ne felejtsük el! Itt kell megőriznünk hűségünket a nemzethez, a kultúrához, a nyelvhez és a szülőföldhöz, szabadon és büszkén” – fogalmazott az intézményvezető.

Hunyadi István színművész és Szőke Dóra, a 16-os Számú Általános Iskola hetedikes diákjának a szavalatai után koszorúzással ért véget a rendezvény.