Labdarúgás

2024.08.22. 17:33

Bodzavásárra látogat szombaton a Bihar FC

Forrás: Bihar FC

Szakács Dávid 

A másodosztály idei kiírásában aratott első győzelmet követően a Nagyváradi Bihar FC szombaton 11 órától idegenben lép pályára a Bodzavásári Metalul ellen a pontvadászat negyedik fordulójában. A Metalul szintén idén jutott fel a III. Ligából, mint a váradiak. A bodzavásáriak vasárnap zsebelték be első sikerüket az idei kiírásban, miután könnyedén, 3–0-ra diadalmaskodtak a Foksányi VSK felett. Ennek a sikernek köszönhetően az 1954-ben megalakult együttes jelenleg a 14. helyen áll a tabellán, míg a piros-kékek a tizedik pozícióban tanyáznak négy ponttal. 

A Bihar FC labdarúgói csütörtökön délben, a Bodola Gyula Stadionban tartott edzést követően indultak útnak. A csapat a csütörtök éjszaka folyamán Predeálban szállt meg, ahonnan ma reggel folytatták útjukat Bodzavásár felé. Az első edzésüket a helyszínen 17 órától tartják. 

Gustavo Aragolaza, a váradi klub technikai igazgatója kijelentette, hogy minden játékosa ép, és készen állnak az összecsapásra. A két fél közötti találkozót ezúttal nem közvetíti egyik televíziós társaság sem.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában