2024.10.02. 18:21
Nagyvárad felkerült az utcai futóversenyek térképére
A közelmúltban nagy sikert aratott City Running Day és Oroszlánszív versenyek után szombaton a profi futóké lesz a terep a városközpontban.
Jósa Attila
Nagyvárad ad otthont szombaton, október 5-én a romániai 5 km-es országúti futóbajnokságnak, ahol három korosztályban (felnőtt, U23, U20) indulnak majd a résztvevők. Fontos kitétel, hogy a verseny a hivatalosan bejegyzett sportegyesületek profi sportolói számára szól, így amatőrök ezúttal nem állhatnak rajthoz. A megmérettetés egy, a World Athletics által is jóváhagyott útvonalon zajlik, amely Nagyváradot a hitelesített pályákkal rendelkező hazai városok elit klubjába emeli, Bukarest és Brassó mellett.
A rajt a neológ zsinagóga elől indul, a cél a görögkatolikus püspöki palota előtt fog elhelyezkedni, míg a színpad, a szponzorok sátrai a Szent László téren kapnak helyet, ahol az eredményhirdetés is zajlik majd. A kilátogató nézők egy hatalmas LED-kijelzőn élőben követhetik a versenyt. A nők versenye 10 órakor indul a neológ zsinagógától, a férfiaké 10.45-től kezdődik. A futóversenyen két nagyváradi sportoló is részt vesz: Laviniu Chiş és Diana Verdeş, utóbbi a 2024. szeptember 22-én, Brassóban rendezett 10 km-es országúti bajnokságon három érmet is szerzett. Mindkettőjüket Călin Laza edző készíti fel. Az esemény házigazdája Florin Mihalca lesz.
A nagyközönség a Román Atlétikai-szövetség hivatalos YouTube-csatornáján és a Bihar Megyei Atlétikai Egyesület Facebook-oldalán élőben is követheti a verseny alakulását, Victor Mihalcea sportújságíró tolmácsolásában. A bajnokság szervezői kedden sajtótájékoztatót tartottak a városházán, amelyen részt vett Teofil Filimon alpolgármester, Karmen Chimerel és Călin Laza. „Megtiszteltetés városunk számára, hogy megszervezhetjük ezt a sporteseményt. Nagyvárad támogatja a sportot, és igyekszik minél több versenynek otthont adni. Reméljük, hogy ez az országúti futóbajnokság teljes siker lesz, és a jövő évi kiadás is Nagyváradon kerül megrendezésre” – mondta Teofil Filimon alpolgármester. „Örülünk, hogy Nagyváradon ilyen atlétikai szintű versenyt rendezhetünk. Három útvonalat is sikerült hitelesítsünk a közelmúltban a World Athletics által, ez mérföldkövet jelent Nagyvárad számára, mivel rendezhetünk versenyeket 5 és 10 kilométeren, valamint 1 mérföldön is. A Román Atlétikai-szövetség képviseletében Anişoara Stanciu-Cuşmir, az 1984-es Los Angeles-i olimpiai játékok távolugrás versenyszámának aranyérmese is jelen lesz Váradon, hogy támogassa az eseményt. Arra buzdítanám a közönséget, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt, kifejezve ezzel támogatásukat az élsport iránt” – nyilatkozta Karmen Chimerel, a Nagyváradi ACS Progress sportklub elnöke és a Bihar Megyei Atlétikai Egyesület alelnöke. „A váradi seregszemlén kvalifikációs pontokat lehet szerezni az 5 kilométeres országúti futó Európa-bajnokságra, amelyet először 2025 áprilisában rendeznek meg Brüsszelben. Reményeink szerint szombaton megdől az 5 km-es táv országos rekordja. Még nem tudok pontos számot mondani, de körülbelül száz résztvevő áll majd rajthoz” – zárta Călin Laza, a Nagyváradi Bihorul Sportklub igazgatója.