Kosárlabda

2024.10.14. 08:54

Nem tud hibázni a Nemzeti Ligában a Nagyváradi VSK U kosárcsapata

A csapatsportok nagyváradi képviselői közül a férfi kosárlabdázókra várt a legnehezebb feladat a hétvégén, a VSK U a Voluntari CSO gárdáját fogadta szombat délután a Nagyvárad Arénában, a kosárlabda Nemzeti Liga 4. fordulójában.

Forrás: csmoradea.ro

Jósa Attila 

Előzetesen szoros mérkőzésre lehetett számítani, a Vörös Oroszlánok az előző szezonban a döntőbe jutásért küzdöttek ugyanezzel az ellenféllel. A váradi csapatba visszatért a litván Paulius Petrilevicius is, aki egészségügyi problémák miatt nem léphetett pályára a szerdai meccsen. A váradiak a várakozásokkal ellentétben végig irányították a mérkőzést és sokkal fölényesebben nyertek, mint azt bárki várta volna. 
Az eredmény az első negyedben hasonlóan alakult a hétközi FIBA Európa-kupa mérkőzéséhez, A VSK U tíz ponttal is vezetett, de az első pihenőre 21-16-os állással vonultak be. A második negyedben Cristian Achim edző tanítványai állva hagyták az ilfovi csapatot, a nagyváradiak előnye elérte a 18 pontot, az idén eddig remeklő Kris Richard és Donatas Tarolis páros ezúttal sem okozott csalódást. Nagyszünetre 43–30- as eredménnyel vonultak a csapatok. A hazaiak szünet után sem lassítottak, Sayeed Pridgett remek kosarakkal szórakoztatta a nézőket, akik meglepően alacsony számban látogattak ki a rangadóra. Az utolsó negyedre 24 pontos, 73– 49-es előnyt épített ki a VSK U, így a végjátékban még azt is megengedhette magának Cristian Achim, hogy kizárólag román játékosokat szerepeltessen a parketten. 
A 93–66-os végeredmény a VSK U negyedik győzelmét hozta a Nemzeti Ligában, így továbbra is veretlenül, maximális pontszámmal vezetik a bajnokságot. Kris Richard 23 pontot szerezve a hazaiak legeredményesebb játékosa volt, őt követte Donatas Tarolis 21 ponttal, valamint Sayeed Pridgett 15 ponttal. A Voluntari csapatából Lucas Tohătan volt a legjobb pontszerző, 13 ponttal. A váradiak következő mérkőzése szerdán lesz, amikor Észtországban, a Parnu ellen lépnek pályára a FIBA Európa-kupa csoportkörének második fordulójában. 
„Úgy gondolom, hogy az elejétől a végéig stabil teljesítményt nyújtottunk. Nem számítottam arra, hogy a Voluntari ilyen könnyen megadja magát és ilyen különbséggel legyőzzük őket. Nagyon jól kezdtünk, agresszívak voltunk, ráerőltettük az akaratunkat az ellenfelünkre, és ez meggyőző győzelmet eredményezett. Ez az ötödik egymást követő győzelmünk, jó úton haladunk, de úgy gondolom, van még hova fejlődnünk” – nyilatkozta a lefújás után Tarolis.

Jegyzőkönyv

Nagyvárad Aréna, 1300 néző. Nagyváradi VSK U – Voluntari CSO 93–66 (21–16, 22–14, 30–19, 20–17). 
VSK U: K. Richard 23, Tarolis 21, Williams 7, Brown 7, Young 7, Pridgett 15, Török 5, Petrilevicius 5, Năstruţ, Nicolescu, Mureşan, Schmidt 3. Vezetőedző: Cristian Achim. 
CSO: Caffey 8, Polyák 7, Edler Davis 6, Oláh 2, Skinner 8, Tohătan 13, Şerbănescu, Ivory 3, Nicoară 6, Voicu, Justice 5, Sullivan 8. Vezetőedző: A. Bagatskis. Vezette: Alin Faur, Bukuresti László és Vlad Potra. 
Szövetségi megfigyelő: Kővágó Lajos.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában