5 órája
Fényes szezonkezdet a Crișul triatlonistái számára
Az év első rangos versenyét a Temes megyei Mezőzsadányban rendezték meg.

Jósa Attila
A Nagyváradi Crișul Sportklub triatlon szakosztálya újabb kiváló eredményekkel gazdagította sikerszériáját. A Temes megyei Mezőzsadány adott otthont április 12-én, szombaton a Balkán Cross Duatlon Bajnokságnak, ahol Bakó Annamária tanítványai kiemelkedő eredményeket értek el: két Balkán-bajnoki címet is hazahoztak.
Samuilă Iris Alexandrina kétszer is a dobogó legfelső fokára állhatott: megnyerte az ifjúsági 1-es korosztály női versenyét, sőt az összesített női felnőtt mezőnyt is maga mögé utasította. Zdrehus Adrian Radu szintén kitett magáért: a fiú junior 2-es kategóriában bajnoki címet szerzett, az U23-as mezőnyben pedig ezüstérmesként zárt. A verseny részeként megrendezték a TRIKids futamot is, ahol a 13 éves fiúk között Kovács Benedek győzedelmeskedett, megszerezve az első helyet.
„Ez az első idei verseny önbizalmat ad nekünk a szezon további részére, és bízunk benne, hogy a jövőben egyre több tehetséges és lelkes fiatal csatlakozik a Crișul csapatához – különösen, hogy városunkban ez a sportág folyamatosan fejlődik!” – nyilatkozta Bakó Annamária edző.
Balkán Cross Duatlon Bajnokság