A Magyar Értéktár részévé vált déli harangszóról

Címkék#magyar értéktár #tisztelet #himnusz

Fotó: unsplash

Herczeg Mária

Ez a gondterhelt időszak, amelynek egyelőre nem látjuk a végét, annyira rányomja a bélyegét a mindennapjainkra, hogy szinte minden más eseményről elvonja a figyelmünket. Mégis a napokban óriási örömmel vettem tudomásul azt a szívmelengető hírt, mely szerint a déli harangszó a Magyar Értéktár részévé vált. Nemzetünk történelme során számos szokás és hagyomány kötődik a harangozáshoz, amelyeket jószerével minden magyar ember fel tud sorolni. Emlékeztetőül említem a vészhelyzeteket: árvíz, nagyidő (jégeső, vihar), tűzvész, ellenség közeledte. A mi ősi szokásunk szerint utolsó földi útjára is harangszó kíséri az elhunytat. De szólt a harang nemcsak harci győzelmet hirdetve, hanem össznemzeti veszteségünk, a trianoni diktátum hírére is, siratva az ország területi megcsonkítását és lakossága tetemes részének idegen hatalom alá kényszerítését.

A hivatalos indoklás szerint a déli harangszót a nándorfehérvári (törökök ellen vívott) diadal emlékére rendelték el, vezették be és talán azért is emelték a Magyar Értéktárba, mert abban az időben a korabeli vélekedések szerint Nándorfehérvár Magyarország kulcsa volt. Tehát mi minden áldott napon délben ezt a hagyományt tiszteletben tartva harangozunk. Itt ebben a közös hazában évtizedek óta igyekszem megtudni, hogy többségi honfitársaink délben miért harangoznak? A válasz mindig csak vállvonogatás volt; nem tudják. Tévedés ne essék, nem az ők harangozása ellen van kifogásom, mert a méltóságteljes harangzúgás mindannyiunké, hovatartozástól függetlenül. Azt is ki kell hangsúlyoznom, semmiképpen sem elítélendő, ha másoktól szép ünnepélyes szokásokat veszünk át. Mert a déli harangozás – akkor is, ha minden napunk része, pár percnyire kiemel a hétköznapok megszokott ritmusából.

Mégis akad egy kis gond. Sajnos a mindennapi déli harangszóra rátelepedik az „Imnul lui Iancu” (Avram Iancu himnusza) és ez a két hangzás – eredetük tudatában – ki kell mondanom: mellbevágó! Emiatt utánanéztem a görög eredetű hymnosz szó jelentésének: „szent óda, vallásos dicsőítő ének, nemzeti fohász.” Az én olvasatomban a meghatározás szerint egy embernek nem lehet himnusza. Szobra igen, de himnusz nem. De ezt a történészeknek kellene jobban tudniuk. Szerintem a zavaró összhangzat elkerülése érdekében többségi honfitársainknak meg kellene érteniük, hogy a mi déli harangozásunk egy önmagában tiszteletre méltó hagyomány amelyhez más dallam nem társítható. Vagy belátjuk, hogy zeneileg is elfogathatatlan a két hangzás összecsengése. Ezért a harangozás rövid időtartamára kiiktatnák a „magánhimnuszt.”