5 órája
Egyre közelebb a negyeddöntőbe jutáshoz a Győr és az FTC
A címvédő Győri ETO a dán Odensét, míg a Ferencvárosi TC a szlovén Krim Ljubljana győzte le a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 9. fordulójában.
Fotó: Getty Images
Szakács Dávid
A Győr tavaly októberben hazai közönsége előtt 35-28-ra kikapott dán riválisától, így a kisalföldieket bőven fűtötte a visszavágás vágya a mérkőzés előtt. Az odensei összecsapás elején a dánok kétgólos előnyt alakítottak ki (5–3), a győriek viszont hamar fordítottak és a szünetben már náluk volt az előny (15–18). A második félidőben első részében az Odense egyenlíteni tudott (23–23), ám a vendégek az utolsó negyedórában egy óriási hajrát produkálva végül 34–32-re diadalmaskodtak.
A Ferencváros szintén idegenben lépett pályára a Ljubljanával szemben. A találkozó első 10 percében kiegyenlített játék folyt, ám ezután a zöld-fehérek a kezükbe vették az irányítást és sikerült négy ponttal is meglógniuk a félidőig (11–15). A folytatásban a Krim mindent megtett, hogy faragjon a hátrányából, ám az FTC végig nyugodtan játszva megtartotta a négy-öt gólos differenciát (22–27).
Csak a Beszterce tudott nyerni
A román együtteseknél a Bukaresti VSK, valamint a Bukaresti Rapid is egy francia együttestől szenvedett vereséget. Előbbit a bombaformában lévő Metz (27–24), míg utóbbit a Brest Bretagne fektette két vállra (33–21). A Besztercei Gloria viszont kisebb meglepetésre, hatgólos hátrányból fordítva 31–28-ra megverte a norvég Storhamar gárdáját hazai környezetben.
A 9. forduló további eredményei: Esbjerg (dán)–Ludwigsburg (német) 30–30, Buducnost (montengrói)–Kristiansand (norvég) 26–20, NFH (dán)–Podravka Vegeta (horvát) 28–31.
Bajnokok Ligája, tabellák:
A csoport állása: 1. Metz 17 pont, 2. Ferencváros 16, 3. Podravka 9, 4. Ljubljana 8, 5. Bukaresti VSK 8, 6. Beszterce 6, 7. Storhamar 5, 8. NFH 3.
B csoport állása: 1. Győri ETO 15 pont, 2. Esbjerg 13, 3. Brest 12, 4. Odense 12, 5. Kristiansand 7, 6 Ludwigsburg 7, 7. Buducnost 3, 8. Rapid 3.