6 órája
Rangos ünnepségsorozatot szerveztek Nagyváradon a romániai fotográfia napján
A romániai fotográfia napja (január 11.) alkalmából több rendezvényt is szervezett az elmúlt szombaton a Tóth István fotóművész vezette Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület (AIEFA), közösen a Summit Agro Romániával. Előbb előadások hangzottak el, majd tárlatokat nyitottak meg a nagyváradi várban működő EFA Kiállítási Központban.
Fotó: Timár Zoltán
Ciucur Losonczi Antonius
Az ünnepségsorozat a Merre tart ma a fotóművészet című?, több mint két órát átfogó nemzetközi szimpóziummal kezdődött, melyet a nagyváradi várban található EFA Kiállítási Központ Matei Stegerean Galériájában tartottak.
Az érdeklődőket Tóth István fotóművész, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület (AIEFA) vezetője köszöntötte, aki felidézte, hogy évekkel ezelőtt, amikor még a Romániai Fotóművészek Egyesületének elnöki tisztségét töltötte be, ő javasolta Kelemen Hunor akkori kulturális miniszternek, hogy január 11. legyen a romániai fotográfia napja, annak emlékére, hogy 1812-ben ezen a napon született Kolozsváron a világ első haditudósítója, Szathmári Pap Károly. Így 2010-ben kormányhatározattal ezt a napot jelölték ki erre a célra.
A továbbiakban levetítették az Egy festőművész a fényképészet hajnalán című, körülbelül húszperces dokumentumfilmet, melyet a Román Televízió Magyar Adása készített Szathmári Pap Károly életéről és tevékenységéről. A prezentációk sorát dr. Eugen Moritz kolozsvári egyetemi professzor nyitotta, aki értékezésében azt feszegette, hol húzódik a határ a fotóművészet és a többi vizuális művészet közt, illetve hogyan tudnak együttműködni a fotográfusok más művészekkel; Szűcs László, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke több szempont vázlatszerű magyarázatával azt a kérdést vetette fel, hogy milyen irányba halad a jelenkor fotóművészete túl az efemer trendeket, divatokon? Szót kapott még Ovi D. Pop fotóművész, a Varadinum Fotóklub elnöke (Ikarus Nude…), valamint Ioan Roxin, Franciaországban élő emeritus professzor is – utóbbi azt firtatta, hogy milyen hatást gyakorol a mesterséges intelligencia a fotóművészetre.
Életműdíjakat adtak át
Rövid szünet után Dorin Popa, dr. Patricia Știrbu, a Summit Agro Románia elnökének tanácsadója kívánt sok sikert a fotóművészeknek. Ezután az AIEFA kuratóriumának döntése nyomán két életműdíjnak az átadására került sor. Bálint Zsigmond marosvásárhelyi fotóművész laudációját Halász Eszter AIEFA-tag olvasta fel, míg a jelenleg Frankfurtban élő Weiss István fotóművész nevében Szegedi Éva fotóművész vette át a plakettet, illetve oklevelet.
Ezt követően annak a nemzetközi pályázatnak az eredményhirdetését, illetve vernisszázsát tartották, melyet a külföldön élő román és magyar fotóművészek számára hirdetett az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület (AIEFA) és a Summit Agro Románia, együttműködve a szegedi székhelyű Kárpát-medencei Magyar Fotográfiai Társasággal (KMFT), a krajovai Mihai Dan-Călinescu Fotóklubbal, illetve a szintén krajovai Dacica Fotóművészeti Társaság Egyesülettel. A Summit Agro Románia három pénznyereménnyel járult hozzá a kezdeményezéshez, 660 euró összértékben. A győztes kollekciók:
– Timár Zsolt (Marosvásárhely) – I. díj,
– Mariana Scubli (Máramarossziget) – II. díj,
– Plaiano Marian (Bukarest) – III. díj.
Az AIEFA három érmet (arany, ezüst, bronz) osztott ki, a díjazottak Bálint Zsigmond (Marosvásárhely), Ovi D. Pop (Nagyvárad) és Tudorel Ilie (Nagybánya). Szathmári Pap Károly-emlékplakettet vehetett át Borviz Attila (Csíkszereda) és Kajtár Tibor (Szolnok). A Dacica Egyesület három érem (arany, ezüst, bronz) odaítéléséről döntött: Timár Zsolt, Oros Claudiu (Ónfalva) és Codrin Anton (Szucsáva) örülhettek. Dicséretben részesült Borviz Attila és Kajtár Tibor. Szintén három érmet osztott ki a Mihai Dan-Călinescu Fotóklub, elismerésben részesült Nagy Lajos (Kézdivásárhely), Mariana Scubli és Gabriela Vochescu. Dicséretet érdemelt Bikfalvi Zsolt (Nagykároly), Bukstein-Beraru Dalia (Izrael) és Labancz István (Csíkszereda).
Hol láthatók még a kiállítások?
Az ünnepség utolsó mozzanatént megnyitották Timár Zsolt marosvásárhelyi fotóművész Szigetek című egyéni kiállítását. A komolyzenéről Thurzó Sándor József brácsaművész gondoskodott, a Sola Fide Közösségi és Kulturális Egyesület részéről. Mindkét kiállítás február 27-ig tekinthető meg, hétfőtől vasárnapig 9–17, illetve keddi, csütörtöki és pénteki napokon 10–14 óra közt. A képeket az AIEFA és a Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) közti megállapodás értelmében a modern digitális képernyővel rendelkező tömegközlekedési eszközökön is vetítik.