Vízilabda

4 órája

Simán kikapott a spanyoloktól, második helyen zárt a magyar válogatott

A magyar férfi vízilabda-válogatott váratlanul simán, 15-9-re kikapott a spanyol csapattól az Otopeni-ben rendezett világkupa-selejtező január 12-i, vasárnapi döntőjében.

Fotó: MTI / Kovács Tamás

MTI

A világtorna fináléjában Magyarország ismét Spanyolországgal csapott össze. A két válogatott a csoportkörben találkozott már egymással, akkor 12-11-re nyertek a magyarok úgy, hogy négy góllal vezettek a záró játékrész előtt, ezúttal viszont messze elmaradtak akkori teljesítményüktől. A görögök elleni szombati elődöntőben parádézó magyar együttes visszafogottan kezdte a meccset, támadásban emberelőnyben és azonos létszám mellett sem sikerült betalálnia, míg a másik oldalon Varga Zsolt tanítványai képtelenek voltak semlegesíteni Alvaro Garnadost, aki négy átlövéssel mattolta Szakonyit.

Az első nyolc percben csupán Tátrai tudott a spanyol kapuba találni, így komoly magyar hátrányban (4-1) kezdődött a második negyed, melyben nem sikerült megújulnia a magyar együttesnek. Manherczéknek szinte semmi sem sikerült ebben a periódusban sem, ráadásul nem csupán a lövések voltak pontatlanok, hanem az idő előrehaladtával egyre több technikai hiba csúszott be a magyar játékba. Közben a spanyolok védekezése kapusuk, Aguirre vezérletével a hibátlanhoz közelített és támadásban is biztos kézzel használták ki emberelőnyeiket, így a félidőre megduplázták előnyüket (8-2). 

A harmadik nyolc perc első felében 10-2-re nőtt a rivális előnye és úgy tűnt, kiütéses vereség lehet a meccs vége, a szakasz második felében aztán Nagy Ádám és Nagy Ákos faragott a hátrányon, majd a negyedik negyedben támadásban sokkal határozottabb lett a magyar válogatott. Ennek ellenére felzárkóznia nem sikerült a csapatnak, mivel a spanyolok az utolsó szakaszban is kiválóan emberelőnyöztek, a világklasszis teljesítményt nyújtó, nyolc góllal záró Granados vezérletével.

Eredmény, döntő:

Spanyolország-Magyarország 15-9 (4-1, 4-1, 3-2, 4-5)

a magyar csapat gólszerzői: Nagy Ád. 2, Nagy Ák. 2, Ekler 2, Vismeg 1, Tátrai 1, Manhercz 1

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!