Forma-1

2025.03.22. 09:31

A sprintfutamon is Hamilton diadalmaskodott

Lewis Hamilton (Ferrari) magabiztos győzelmet aratott a Formula–1-es Kínai Nagydíj szombati sprintversenyén, miután pole pozícióból rajtolva végig kontrollálta a futamot.

A sprintfutamon is Hamilton diadalmaskodott

Fotó: XPBimages

Szakács Dávid

A tegnapi rajtelsőséget követően Hamilton sikeresen megtartotta vezető helyét a startnál, mögötte Max Verstappen (Red Bull) és Oscar Piastri (McLaren) haladt. A futam első szakaszában a Red Bull versenyzője próbált nyomást gyakorolni a britre, többször DRS-távolságon belülre is került, ám előzési lehetősége nem adódott. Eközben a középmezőnyben izgalmas csaták zajlottak, különösen Carlos Sainz (Williams), Pierre Gasly (Alpine) és Liam Lawson (Red Bull) részvételével.

A verseny második felében Piastri vette át a kezdeményezést: az ausztrál pilóta egyre közelebb került Verstappenhez, és néhány körrel a vége előtt a hátsó egyenesben sikeresen megelőzte a hollandot, ezzel megszerezve a második helyet. Piastri Hamiltont már képtelen volt elkapni, a hétszeres világbajnok a utolsó körökre hét másodperces előnyt alakított ki, és végül magabiztosan húzta be a 19 körös futamot. A harmadik helyen Verstappen futott be, míg mögötte George Russell (Mercedes) és Charles Leclerc (Ferrari) végzett, akik végig szoros csatát vívtak egymással. A pontszerzők közé befért még Cunoda Juki (Racing Bulls), Kimi Antonelli (Mercedes) és Lando Norris (McLaren) is, aki az első körben elkövetett hibája után visszakapaszkodott a nyolcadik helyig. A világbajnoki pontversenyben Norris előnye mindössze két pontra csökkent Verstappennel szemben.

Visszavágott a McLaren és Piastri

Pár órával a sprintversenyt követően megkezdődött a vasárnapi futamrajt sorrendjét meghatározó időmérő edzés is, melyet Oscar Piastri húzott be pályafutása során először. Az ausztrál pilóta egy 1:30.641-es pályacsúccsal szerezte meg a rajtelsőséget. A második helyre meglepetésre Russell ugrott be, míg Piastri csapattársa, Norris a harmadik lett. Verstappen ezúttal a negyedik helyen zárt, míg Hamilton és Leclrec kibérelték a harmadik rajtsort. Az időmérő egyik nagy meglepetése a Racing Bulls csapata volt: Isack Hadjar a hetedik, Cunoda pedig a kilencedik lett. Kimi Antonelli a nyolcadik lett. Alexander Albon (Williams) is bejutott a Q3-ba, a brit a tizedik rajtkockát szerezte meg. A Kínai Nagydíj főfutama vasárnap reggel 9 órától veszi kezdetét. A versenyt az M4 Sport és az Antena 3 CNN élőben közvetíti.

Forrás: motorsportweek.com

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!