Illegális bevándorlás

2020.01.14. 16:39

Két civilhajó kikötését engedélyezte az olasz kormány

A Sea-Watch 3 német hajó 119 emberrel a fedélzetén a dél-olaszországi Tarantóban kapott kikötési engedélyt, a spanyol Open Arms nem kormányzati szervezet (NGO) hajója pedig 114 migránssal a szicíliai Messinában köthet ki a római belügyminisztérium keddi közlése szerint.

A minisztérium hozzátette, hogy az érkezőket Franciaország, Németország, Portugália, Írország és Olaszország között osztják szét a szeptemberben aláírt máltai megállapodás értelmében.

A Sea-Watch német civilszervezet közösségi bejegyzésben üdvözölte, hogy Róma ismét engedélyezte a hajó kikötését.

Az NGO az Olaszországba szállított migránscsoportok minél előbbi automatikus partra szállítását és európai szétosztását szorgalmazta.

A Sea-Watch 3 tavaly nyáron vált ismertté, amikor a hajó akkori kapitánya, Carola Rackete megsértette az akkori belügyminiszter, Matteo Salvini tilalmát, és olasz felségvizekre lépett, majd kikötött Lampedusán. A Sea-Watch 3-at lefoglalták, majd december 20-án az olasz hatóságok elengedték a hajót.

Az Open Arms hajója most négy napig a nyílt tengeren várakozott az olaszországi kikötésre.

Hajtóműve is meghibásodott, ezért a szervezet pénzgyűjtést indított egy új hajó megvásárlására.

Az olasz hatóságok január 11-én 300 ezer euró (mintegy 96 millió forint) bírsággal sújtották a Lifeline német szervezet Eleonore nevű hajójának kapitányát, mivel szeptember elején szintén megsértette a behajtási tilalmat, és 104 migránssal kikötött Szicíliában.

A Salvini bevezette migrációs törvények értelmében ilyen esetben a hajó kapitányára akár egymillió euróig terjedő büntetést vethetnek ki. A szeptemberben alakult olasz kormány Salvini rendeleteinek módosítását ígérte, az NGO-hajókra bevezetett bírság csökkentésével, de ezt a január 26-án esedékes tartományi választások utánra halasztotta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában