Ország-világ

2021.04.24. 14:07

Vágó Istvánnak saját álhírgyára van: most a fertőzöttek számáról hazudott

Újabb és újabb elemekkel bővül a baloldali oltásellenes kampány. Folyamatosan próbálják bebizonyítani, hogy a kínai vakcina rossz. Most, hogy újabb egymillió érkezik, a baloldali propagandasajtó megpróbálta letagadni, hogy a világhírű orvosi lap, a Lancet dicsérte a kínai vakcinát. Gyurcsány pártjának elnökségi tagja, Vágó István pedig mára gyakorlatilag egy álhírgyárat működtet a saját közösségi oldalán, ahol szinte óránként pakolja ki a nagyobbnál nagyobb hazugságokat a keleti vakcinákról.

Budapest, 2016. március 15. Vágó István, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja (b) és Varju László, a DK alelnöke az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 168. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen Pilvax kávéháznál 2016. március 15-én. MTI Fotó: Marjai János

Forrás: MTI

Fotó: Marjai János

Minden akciónak egyetlen célja van, minél kevesebben oltassák be magukat, és emiatt minél többen haljanak meg, hogy később emiatt a kormányt tudják hibáztatni – hívja fel a figyelmet az Origo.

A Gyurcsány Ferenc vezette baloldal tovább folytatja oltásellenes kampányát. Legújabb álhírükben nem meglepő módon a kínai vakcina hatékonyságát támadták, de megint lebuktak. Azt állították, hogy a neves orvosi lap, a Lancet nem írt dicsérő cikket a Sinopharm vakcinájáról.

A baloldal kínai vakcina elleni újabb támadásának két egészen nyilvánvaló oka van: az egyik, hogy eddig azt mondták, a Lancet nem ír a Sinopharmról, most pedig, hogy közölt cikket, ezt nyilvánvalóan támadniuk kell

- mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára Facebook-videójában.

„A másik ok, hogy engem meg azért kell támadni, mert én beszéltem arról, hogy 70 cikkben támadták hazug módon a baloldali sajtóban a kínai vakcinát” – tette hozzá az államtitkár.

Menczer felhívta a figyelmet arra is, hogy a Lancet a világ legtekintélyesebb orvosi szaklapja, így kizárt, hogy úgy közöljön cikket, hogy abban bármi ne lenne megfelelő.

Összegezve a baloldal gondolatmenetét: nem jó a kínai vakcina, mert a Lancet nem ír róla. A Lancet írt róla? Ez esetben a Lancet hiteltelen szaklap.

A baloldali propagandasajtó nyilvánvalóan azért támadja újra a kínai vakcinát, mert Szijjártó Péter bejelentette, a napokban újabb egymillió vakcina érkezik.

Dübörög a Vágó-féle oltásellenes álhírgyár

A baloldali oltásellenes kampány minden korábbi ígéret ellenére tovább dübörög, teljes erővel. Egyik vezéralakja Vágó István.

A magát kvízmesternek nevező bukott tévés gyakorlatilag óránként tesz ki valamilyen álhírt a közösségi oldalára. Ki lehet jelenteni, hogy a DK-s képviselő egy álhírgyárat működtet

 

- írja a portál.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke megérkezik 15. évértékelő beszédének megtartására Budapesten, a Sofitel Hotelben 2019. február 9-én. Előtérben Avarkeszi Dezső (b), Gy. Németh Erzsébet (b2), Vágó István, a párt elnökségi tagjai (j) és Gréczy Zsolt, a DK parlamenti képviselője, frakciószóvivője (j2)
Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Csütörtökön azt próbálta elhitetni – persze célozgatással -, hogy nő az új fertőzöttek száma (mert csütörtökön több volt, mint szerdán).

„Országos tisztifőorvos: Az oltásoknak is köszönhetően csökken a fertőzöttek száma. Ezt mondta tegnap, amikor az új fertőzöttek száma 2527 volt. Ma 3607. Akkor ez most szerinte minek »köszönhető«?” – írta Vágó.

Csakhogy közismert, hogy a fertőzöttek számát nem az előző nappal kell összehasonlítani, hanem az előző hét azonos napjával. Egyszerűen azért, mert különböző napokon nem ugyanannyian mennek teszteltetni magukat. Éppen ezért a szakemberek nem is a napi adatokat, hanem a hétnapos átlagot és annak alakulását nézik. Ahogy itt is látható,

Magyarországon az elmúlt hét napban több mint 30 százalékkal kevesebb új fertőzött volt, mint az azt megelőző hét napban.

Ezt nyilvánvalóan Vágónak is tudnia kell, hiszen ha nem tudná, felmerül a kérdés: milyen alapon posztol ilyen sokat, ilyen magabiztosan a védekezés ellen.

Az oltásellenes baloldali kampányt Gy. Németh Erzsébet is folytatta, aki egy magát persze megnevezni nem kívánó kínai kutatóra hivatkozva vonta kétségbe a vakcinák hatékonyságát.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a baloldali oltásellenesség az elmúlt napokban sunyi, ravasz elbizonytalanítássá alakult. Hollik István a közösségi oldalára feltöltött videójában foglalta össze a véleményét.

Baloldali támadás a keleti vakcinák ellen

Mindezzel párhuzamosan a baloldal arra törekszik, hogy minél kevesebben regisztráljanak. Gy. Németh Erzsébet az egész oltási programot próbálta támadni, és arra célozgatott – sőt, láthatóan ennek drukkolt -, hogy kevesen fogják beoltatni magukat. Miközben áprilisban a világon Magyarországon oltották be lakosságarányosan a legtöbb embert.

Hadházy Ákos újból támadta a Szputnyik V vakcinát. Jól érezhetően azzal a céllal tette, hogy bizonytalanságot keltsen a szakemberek által egyöntetűen biztonságosnak tartott, és a világ egyre több részén használt oltóanyag körül. Többek között olyan nyilvánvaló hazugságokat írt, minthogy „nehéz szakmai döntést hozni az orosz vakcináról”, és azt magyarok százezrei csupán „jobb lehetőség híján vették fel”.

A Demokratikus Koalíció politikusai Hadházyhoz hasonlóan oltásellenes kirohanást produkáltak a napokban. Komáromi Zoltán, a párt egészségügyi szakpolitikusa egy televíziós interjúban azt állította, hogy a vidéki háziorvosok több vakcinát kapnak, mint a budapestiek, és a kormány így akarja büntetni a fővárosiakat.

„Nem oltások ellen, hanem megbízható oltások mellett kampányolunk” - ezt mondta Vágó István, a DK elnökségi tagja az ATV Csatt korábbi adásában. A baloldali politikus külön kiemelte, hogy a „kínaivakcina-ellenes” kifejezés jól tükrözi álláspontjukat. Vágó ezzel beismerte, hogy tudatosan kampányoltak az oltások ellen.

Bauer Tamás, a párt volt alelnöke pedig arról írt a múlt héten, hogy nem ért egyet azzal, hogy az Orbán-kormány engedélyezte az orosz és kínai vakcinákat. „Nem értek egyet azokkal, akik fenntartás nélkül jó döntésnek tartják az Orbán-kormány orosz és kínai vakcinák alkalmazására irányuló döntését”fogalmazott meg oltásellenes álláspontot.

Kocsis Máté: Gyurcsányék célja, hogy minél több beteg és halott legyen

Gyurcsányéknak bevallottan az a stratégiájuk, hogy minél több beteg és halott legyen, mert az majd politikai előny lehet 2022-ben, azért terjesztik a sunyi tévinformációikat is a vakcinákról, hogy eltántorítsák az embereket – írta Kocsis Máté. „Kiakadt a hazudós, nem kicsit, nagyon! Sosem szerette, ha szembesítik a bűneivel, pedig most bizony ez fog történni” – kezdte bejegyzését a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint keddi posztja alapján az idegesíti Gyurcsányt, hogy a nagyobbik kormánypárt telefonos kampányt indít a baloldal oltásellenességéről.

„Igen, mindenkinek tudnia kell, miféle gazemberek azok, akiknek bevallottan az a stratégiájuk, hogy minél több beteg és halott legyen, mert az majd politikai előny lehet 2022-ben. Azért terjesztik a sunyi tévinformációikat is a vakcinákról, hogy eltántorítsák az embereket. Az sem izgatja különösebben őket, ha ez életekbe kerül” - fogalmazott a kormánypárti politikus.

Továbbra sem vonták vissza az oltásellenes javaslatot

A baloldal továbbra sem vonta vissza azt a parlamenti határozati javaslatát, amiben a keleti vakcinák betiltását követelik.

Ha a keleti vakcinák nem érkeztek volna, akkor több mint egymillió emberrel kevesebb lenne beoltva, sokkal több beteg és halálos áldozat lenne – minden túlzás nélkül – a baloldal politizálása miatt.

Már 2020 tavaszán, a koronavírus-járvány kezdetekor megfigyelhető volt, hogy a baloldal a felelős járványkezelés támogatása helyett – szavazatszerzési lehetőséget látva a pandémiában – különböző politikai játszmákba kezdett. Ennek egyértelmű jele volt az álhírek, kamuvideók, valamint félrevezető vélemények terjesztése, a rendkívüli helyzet által indokolt különleges jogrendi berendezkedés sorozatos támadása, továbbá a közegészségügyi és gazdasági válsághelyzet okozta kihívások politikai szempontoknak történő alárendelése - írta a Századvég.

Miután egészségügyi szakemberek egyöntetű véleménye alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a koronavírus legyőzésének a kulcsát a védőoltások jelentik,

Gyurcsány Ferenc és a baloldal kommunikációjában – a korábban követett stratégiájuk egyenes folytatásaként – megjelentek az oltásellenes, egyes vakcinák iránti közbizalom rombolását célzó hangok.

A kezdetektől támadja a baloldal az oltásokat

A vakcina megjelenésével a baloldal azonnal elkezdte támadni az oltási kampányt. Láthatóan a céljuk az, hogy minél kevesebben oltassák be magukat. Mivel Brüsszel későn szerzett be vakcinákat és keveset, ezért – tudva, hogy ezzel késleltetnék az átoltottságot – folyamatosan azt követelik, hogy az emberek csak olyan oltásokat kérjenek, amelyet az EU gyógyszerügynöksége jóváhagyott.

Jakab Péter, a radikális baloldalivá vált Jobbik elnöke is megpróbálta kivenni a részét a védekezés akadályozásából. A Parlament tavaszi ülésszakán nyíltan támadta az orosz és kínai vakcinákat, valamint a magyar szakembereket is, akiket közvetetten kuruzslóknak, kínai gyógyszerügynököknek nevezett.

Gyurcsány Ferenc emberkísérletnek nevezte az orosz és a kínai vakcina beszerzését, és azóta is folyamatosan próbálja elbizonytalanítani az embereket, pedig a Sinopharm és a Szputnyik vakcinák is rendkívül hatékonyak és biztonságosak, már több millió embert oltottak be velük a világon.

Borítókép: Vágó István, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja (b) és Varju László, a DK alelnöke az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 168. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen Pilvax kávéháznál 2016. március 15-én

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában